Újpest: Mészöly szerződése lejár, nincs benne opció – NS-infó

Vágólapra másolva!
2024.05.08. 20:10
Mészöly Géza irányításával tavasszal 12 meccsen 13 pontot szerzett az Újpest FC, amivel a múlt héten bebiztosította a bennmaradását (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport Online-on ezúttal a bennmaradását múlt héten biztossá tevő Újpesttel folytatjuk sorozatunkat, melyben végigvesszük, a Transfermarkt adatai alapján, hogy milyen változások várhatók a csapatnál a nyáron, kiknek jár le a szerződése. A lila-fehéreknél ugyanakkor egyelőre azt sem tudni, ki irányítja az együttest az új idényben a kispadról.

 

Információink szerint Mészöly Géza vezetőedzőnek az idény végén lejár a szerződése Újpesten, és mivel a megállapodás nem tartalmaz opciót, a szakemberrel újra meg kell állapodnia a klubnak, ha az új vezetés vele képzeli el a folytatást. Úgy tudjuk, erről még nem tárgyaltak a felek. Korábban Mészöly kapcsán már jeleztük, hogy ő még az előző tulajdonos, Roderick Duchatelet hívására érkezett a csapathoz, az új tulajdonosi kör pedig nem nyilatkozott eddig a szakember jövőjéről.

A Transfermarkt piaci portál szerint a stabilan az első kerethez tartozók közül hat játékosnak is lejár a szerződése. Közéjük tartozik az idényben 18 bajnokin tíz gólt szerző szerb támadó, Matija Ljujics, akit minden bizonnyal szeretne megtartani a klub, továbbá a nigériai Vincent Onovo, Banai Dávid, Simon Krisztián, a szerb Branko Pauljevics és az északmacedón Sztefan Jevtovszki megállapodása is lejár júniusban a piaci portál adatai szerint. Közülük utóbbi szerepelt a legkevesebbet ebben az idényben, mindössze öt meccsen, így az ő távozása nem lenne meglepetés. Persze nem csak a lejáró szerződésű labdarúgók között lehetnek távozók.

Az Újpesten kölcsönben szereplő, zalaegerszegi Huszti Andrásnak is lejár a nyáron a kölcsönszerződése, de esetében a fővárosiak május végéig jelezhetik, ha élni kívánnak a kivásárlási opciójukkal.

Eközben számos kiszemeltről is hallani az Újpest kapcsán, akár tucatnyi új futballista is érkezhet a nyáron a Megyeri útra, de a konkrét kiszemeltek közül forrásaink egyelőre csak a Mezőkövesdről biztosan távozó csatárt, Sztefan Drazsicsot erősítették meg, akivel már tárgyalt a klub, ám megállapodás még nem született.

Az Újpest FC az említett játékosokkal kapcsolatos információkat megkeresésünkre nem kommentálta.

„Az Újpest FC semmilyen pletykát nem kommentál, a klub mindig a hivatalos csatornáin közli a már valós, bekövetkezett tényeket, addig minden csak találgatás” – reagált a klub megkeresésünkre.

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik