Bartosz Grzelak az Újpest új edzője – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.06.14. 22:00
Bartosz Grzelak az Újpest új vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
Igaznak bizonyultak lapunk információi, a korábban a Fehérvár FC-t irányító Bartosz Grzelak lett az Újpest FC vezetőedzője.

 

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, az Újpest FC a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy a korábban a Fehérvárt irányító Bartosz Grzelak lett a csapat új vezetőedzője. Korábban megírtuk, hogy az Újpest felvette a kapcsolatot a Fehérvárra tavaly tavasszal érkező Grzelakkal, aki hivatalos ajánlatot is kapott a fővárosi klubtól.

Grzelak 2023 tavaszán vette át a Fehérvár FC irányítását, melyet előbb bent tartott az élvonalban, majd a mögöttünk hagyott idényben a nemzetközi szereplést érő 4. helyen végzett vele a bajnokságban. Grzelak Mészöly Géza helyét veszi át, akinek június 30-án lejáró szerződését nem hosszabbította meg az Újpest. Mészöly Géza február 8-án vette át a lila-fehér gárdát, s 14 bajnoki meccsen 5 győzelem, 1 döntetlen, 8 vereség került bele a mérlegébe (16 pont).

„Örömmel értesítelek Benneteket, hogy Bartosz Grzelak lett az Újpest FC vezetőedzője. Ezt a rendkívül fontos döntést hosszas kiválasztás előzte meg, melyben több, kifejezetten jó jelölt közül tudtunk választani. Az egyik legerősebb szempont, ami alapján rá esett a választás, az az erős vezetői képessége, melyet remekül használva képes arra, hogy csapatot kovácsoljon a magyar és a külföldi játékosok egyvelegéből. Edzői karrierje során több bajnokságban is képes volt a tabella alján lévő csapatból egy dobogóért küzdő egységet kovácsolni. Fontos szerepet játszott a döntésben, hogy az OTP Bank Ligában már bizonyított, remekül fel tudtuk térképezni. Olyan edzőről van szó, aki a megújuló klub filozófiájával azonos értékeket képvisel. Hisz a kemény, kitartó és következetes munkában, az elemzések, adatok felhasználásában és a széleskörű szakmai stáb közös munkájában” – olvasható az Újpest honlapján.

 

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Legalább egy játékos is követheti az edzőt, ha a fővárosiak egyezségre jutnak a szakemberrel. Simon Krisztián hosszabbított a lilákkal.

 

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50