NB I: két játékos távozott Nyíregyházáról

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.06.18. 16:33
Sigér Ákos távozott a Szparitól (Fotó: Kovács Péter)
Vass Patrik és Sigér Ákos sem hosszabbít szerződést Nyíregyházán, így mindkét játékos távozik a labdarúgó NB I újoncától.

 

Az élvonalban újonc Nyíregyháza Spartacus hétfőn megkezdte felkészülését a 2024–25-ös idényre, ám két, az előző szezonban már kiegészítő embernek számító játékos nem vett részt az első edzésen. Vass Patrik és Sigér Ákos szerződése is lejárt, melyet nem hosszabbítottak meg a felek.

Mindkét középpályás 2021 óta futballozott Nyíregyházán, előbbi 61, utóbbi Sigér 84 bajnokin lépett pályára a három év alatt, de az utolsó idényükben már kevesebb játéklehetőséghez jutottak.

Ott volt viszont az első tréningen a csapat új igazolása, Kovács Milán, valamint több kölcsönből visszatérő játékos is.

„Mindenki rendben megérkezett, és Kovács Milán személyében az első új igazolásunk is velünk dolgozott már – mondta Tímár Krisztián vezetőedző klubja honlapjának. – Egyedül Géresi Krisztián nem edzhetett, ő még nem jött rendbe, a többiek viszont jó fizikai állapotban tértek vissza, mivel a szünetre is kaptak feladatot. A héten felméréseken is részt vesznek, majd folyamatosan növeljük a terhelést. Fontos lesz a jó erőállapot az NB-I-ben! Szombaton már felkészülési mérkőzést is játszunk, az edzőtáborban pedig majd a taktikai elemek gyakorlása mellett a meccsterhelés lesz hangsúlyos.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Kovács Milán (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér: Cseh Norbert (Tiszaújváros), Németh Barnabás (BFC Siófok), Pataki Bence (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Dala Martin (Fehérvár FC, kölcsön után), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia, kölcsön után)
Távozók: Sigér Ákos (szabadon igazolható), Vass Patrik (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Vida Kristopher (Kisvárda) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nagy Dominik (ETO FC Győr, Vasas FC, szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
7 órája

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39

Felkészülés: Gavrics duplázott, az ETO legyőzte a Ferencváros El-ellenfelét

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 20:26

Nyers Ádám az MTK-ban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 17:38

Fél évre felfüggesztették az Újpest új stadionjának engedélyezési eljárását

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 16:00

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29
Ezek is érdekelhetik