Bosnyák válogatott védővel erősített a DVTK

S. B.S. B.
2024.07.10. 12:59
Bosnyák válogatott védő érkezett Miskolcra (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos oldalán jelentette be, hogy átigazolja Sinisa Sanicanint.

A DVTK a honlapján osztotta meg, hogy a 23-szoros bosnyák válogatott játékos már csatlakozott is a csapat edzőtáborozó keretéhez. 

A 29 éves Sinisa Sanicanin szülővárosában, Prijedorban kezdte a labdarúgó karrierjét, majd 2015-től már hivatásos szerződéssel az FK Borac Banja Lukához csatlakozott. A karrierje többi részében a védő a legtöbb idejét Szerbiában töltötte, ahol három idényen keresztül a belgrádi Partizanban is játszott – innen szerezte meg most a miskolci gárda. 

2020. szeptember 4-én egy UEFA Nemzetek Ligája mérkőzésen, Olaszország ellen debütált hazája A-válogatottjában, azóta további 22 alkalommal viselte a bosnyák nemzeti mezt – számolt be róla a klub hivatalos oldala. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Herbák Máté (SV Bergfried Németország), Sinisa Sanicanin (bosnyák, Partizan Beograd – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Uros Drezsgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (szerb-montenegrói, Lokomotiv Moszkva – Oroszország, legutóbb kölcsönben Topolyai SC – Szerbia), 
Kölcsönből visszatérhet: Benkő Péter (szlovák-magyar, Salgótarján BTC), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Jeremie Obounet Moussango (gaboni, FC Kosice Kassa, Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország), Mohammed Rarszalla (marokkói, FC Kosice – Kassa, Szlovákia, szabadon igazolható) 
Távozók: Ondrej Baco (cseh, szabadon igazolható), Bánhegyi Bogdán (Kolorcity Kazincbarcika), Csirmaz István (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kispál Tamás (szabadon igazolható), Pernambuco (José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, brazil, szabadon igazolható), Szamosi Ádám (Kolorcity Kazincbarcika), Tóth Balázs (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Borisz (siófoki kölcsön után szabadon igazolható), Viczián Ádám (tiszakécskei kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia)
Kölcsönből visszatér klubjához: Szabó Levente (Fehérvár FC, onnan Eintracht Braunschweig – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Godfrey Bitok Stephen (nigériai)
 

 

Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 19:24

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:52

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:26

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
2026.07.02. 16:27

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 22:08
Ezek is érdekelhetik