Brazil támadó középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

M. B.M. B.
2024.07.08. 14:42
Kady Borges (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Ferencvárosi TC a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette az orosz FK Krasznodar brazil középpályását, Kady Borgest.

A 28 éves játékos szerződésének hosszát a zöld-fehérek nem hozták nyilvánosságra.

„Kady-t nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen nem is olyan rég személyesen is megtapasztalhattuk, hogy milyen képességekkel rendelkezik, a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-selejtezők alkalmával láthattuk őt a mieink ellen játszani. Ő egy nagyon dinamikus játékos, aki a pálya utolsó harmadában folyamatos gólveszélyt jelent, akár az előkészítéseivel, akár a saját helyzeteivel. Egy nemzetközi szinten is tapasztalt játékosról van szó, aki tudja, milyen egy selejtezősorozatban nyomás alatt teljesíteni” – mutatta be a futballistát Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója.

Kady Borges – aki apai nagyapja révén lengyel felmenőkkel rendelkezik – szülővárosában, Curitibában kezdett el futballozni, majd 2019-ben Portugáliába szerződött. Két évvel később az azeri Qarabag szerezte meg a játékjogát, s Kady alapembere volt a hazai porondon duplázó csapatnak (12 találattal a liga gólkirálya is lett!), amely aztán a Bajnokok Ligája selejtezőiben 4–2-es összesítéssel búcsúztatta a Fradit is. 

A remek formában levő játékost 2023 januárjában az orosz Krasznodar szerződtette kétmillió euróért. Kady a mögöttünk hagyott évadban 33 tétmeccsen három gólt és négy gólpasszt jegyzett korábbi klubjában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Isaac Pappoe (ghánai, FC Aarau – Svájc), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília), Kady Borges (Kady Iuri Borges Malinowski, brazil, FK Krasznodar – Oroszország).
Kölcsönből visszatért: Fortune Bassey (nigériai, Hapoel Petah Tikva – Izrael), Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland, Aarhus  – Dánia), Iyinbor Patrick Osagie (Kecskeméti TE), Nagy Olivér (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Farkas Ádám, Lestál Szilárd, Nemes Márton, Tóth Zalán 
Kiszemeltek: Philippe Rommens (belga, Go Ahead Eagles – Hollandia), Júlio Romao (brazil, Qarabag – Azerbajdzsán)
Távozók: Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Samy Mmaee (belga-marokkói, szabadon igazolható), Redzic Damir (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Henry Wingo (amerikai, lejár a szerződése, érdeklődik iránta: Austin FC, Minnesota United – Egyesült Államok; Toronto FC, Vancouver Whitecaps – Kanada)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Amer Gojak (bosnyák)

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15