Elváltak szép csendben – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 23:47

A szerb Szrdjan Blagojevics közös megegyezéssel távozik a debreceni labdarúgócsapat éléről. A szakember 2022 szeptemberében érkezett a DVSC-hez, a Loki a tizedik helyen állt az NB I-es tabellán, majd a 2022–2023-as idény végén bronzérmes lett. Az utolsó fordulót követően – a DVSC 2–0-ra legyőzte az Újpestet – azt nyilatkozta, a játékosok és a város is befogadta. Nem udvariasságból mondta, hiszen a Hajdúság fővárosában kívülről jött szakembernek duplán kell teljesítenie, hogy elfogadják. Emlékezzünk: a cseh Miroslav Beránek annak ellenére nem tölthetett hosszabb időt a kispadon, hogy a 2006–2007-es idényben bajnok lett a csapattal, honfitársának, Zdenek Scasnynak 2011-ben még annyi idő sem jutott, mint elődjének. Némi túlzással, mire megtudták, hogyan lehet eljutni a Nagytemplomtól a Nagyerdőbe, útilaput kötöttek a talpukra…

Idén az ötödik helyre futott be a Loki – ez a bronz­éremhez viszonyítva nyilván szerényebb teljesítmény –, ám a szerb szakember mellett szólt, hogy a DVSC 2023 májusában az Üllői úton verte meg a Ferencvárost 3–1-re, 2024 februárjában több mint egy évtizedet követően nyert a Megyeri úton az Újpest ellen. Ne tagadjuk, az edzőt az öltöző és a szurkoló is elfogadta, a játékosai 2023-ban az utolsó forduló után feldobálták, a csapat hazai mérkőzéseire több mint ötezer drukker ment ki, hogy kedvenceitől karakteres futballt lásson. A 2024–2025-ös idény eddigi négy mérkőzésén – az FTC elleni első fordulóbeli találkozót december 4-re halasztották – idegenben 3–0-ra verte meg a Győrt, a Kecskemét ellen 1–1-es döntetlen született, a szomszédvárak presztízsmeccsén a DVTK-tól 1–0-ra kapott ki, az Újpesttől 3–0-ra, így most a Debrecen tizedik a tabellán.

A futó évadban Szrdjan Blagojevics az első edző, aki távozik az NB I-ben, felvetődik a kérdés, miért most kell felállnia összességében 72-ből 35 megnyert meccs után? Ha abból indulunk ki, hogy a vezetőség úgy döntött, váltani kell, akkor jobb most, mint később – ráadásul a DVSC-nél a nemzetközi kupaszereplést célozták meg. Mondják, az együttes felismerhető stílusa kiismerhető is egyben, ezáltal sebezhető a Loki. A háttérben nincsenek nagy titkok, nem véletlen, hogy a szakember a klub honlapján kulturáltan búcsúzik.

Erre mondják: elváltak szép csendben.

Labdarúgó NB I
2024.08.26. 22:00

Már nem Szrdjan Blagojevics a DVSC vezetőedzője – hivatalos

A debreceniek az elsők, akik edzőt váltanak az NB I 2024–2025-ös idényében.
Legfrissebb hírek

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
11 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
14 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17
Ezek is érdekelhetik