DVSC: ma jelenthetik be a rutinos játékos érkezését – NS-infó

2024.09.06. 09:59
Kocsis Gergő távozott az MTK-tól (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint ma jelentheti be a DVSC labdarúgócsapata a 30 éves, védőként és középpályásként is bevethető Kocsis Gergő szerződtetését.

 

A napokban a haon.hu és Lokomotívblog is arról írt, hogy a 30 éves Kocsis Gergő az MTK-tól a DVSC-hez szerződhet.

A Nemzeti Sport információi szerint az orvosi vizsgálatokon már tegnap átesett a játékos, és azok eredményeinek megérkezése után, ma jelentheti be a DVSC a védőként és középpályásként is bevethető Kocsis szerződtetését, aki értesüléseink szerint kedden, még az átigazolási határidő lejárta előtt közös megegyezéssel szerződést bontott az MTK-val, így szabadon igazolható játékosként szerződhet Debrecenbe.

Kocsis fiatalon Németországban is nevelkedett és Augsburgban kezdődött a profi karrierje, majd számos magyar klubnál megfordult, játszott Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is. Bernd Storck szövetségi kapitánynál válogatott kerettagságig is eljutott. 2022 óta futballozik az MTK-ban, az előző idényben 26 NB I-es bajnokin két gólt szerzett, de már ebben az évadban is játszott három mérkőzésen az élvonalban. Úgy tudjuk, Debrecenben – csakúgy, mint az MTK-nál – elsősorban védőként számol vele a szakmai stáb. 

 

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
4 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:50

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53