Csongvai Áron Svédországban folytatja pályafutását – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.02.13. 21:33
Csongvai Áron új csapata mezében (Fotó: AIK Fotboll)
A Fehérvár FC csütörtök este bejelentette a hivatalos honlapján, hogy játékosa, Csongvai Áron a svéd labdarúgó-bajnokság élvonalában, az AIK-ban folytatja a pályafutását.

A napokban svédországi lapinformációk alapján beszámoltunk Csongvai Áron készülő svédországi szerződéséről – a 24 éves futballista átigazolása a fehérváriak, valamint a stockholmi klub csütörtök esti bejelentésével hivatalossá vált.

Labdarúgó NB I
2025.02.12. 14:36

Fehérvár: ennyiért kerülhet Csongvai Svédországba – sajtóhír

Az AIK-nál orvosi vizsgálatra várják a Fehérvár 24 éves középpályását, a svéd sajtó már a lehetséges vételárát is megírta.

 

„Fantasztikus érzés, hogy Svédország legnagyobb klubjához igazolhattam. Sok jót hallottam a csapatról, a szurkolókról különösképp. Várom, hogy belevethessem magam a közös munkába, és segíthessek a csapatnak előrébb lépni” – idézi a svéd klub honlapja Csongvai Áront, aki 2027. december 31-ig szóló szerződést írt alá, és a 33-as számú mezben szerepel majd.

„Örülünk, hogy a játékosunk lett. Jó szemléletű, nagy munkabírású labdarúgó, aki futóteljesítményével és a párharcokbeli erősségével segítségünkre lesz, sőt reményeink szerint a passzjátékával is színesebbé teszi majd a játékunkat” – indokolta az ügyletet Thomas Berntsen sportigazgató. 

A hátvédként és középpályásként is bevethető Csongvai 2023 februárjában érkezett Fehérvárra az Újpesttől, a Vidiben 65 tétmérkőzésen lépett pályára, 2024 nyarától csapatkapitánya volt az együttesnek.

Az AIK az elmúlt idényben a harmadik helyen végzett a svéd bajnokságban. Az idei kiírás március végén kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52
Ezek is érdekelhetik