„Elfelejtődik, sajnos” – Iváncsán már csak ritkán beszélnek a Fradi elleni győzelemről

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2025.02.26. 17:31
Aradi Csaba az Iváncsa játékosaként számos NB I-es csapat ellen játszott a Magyar Kupában (Fotó: Koncz Márton)
Míg 2022 őszén mindenki arról beszélt, hogy az Iváncsa búcsúztatta a Magyar Kupában a Ferencvárost, most nem sikerült hasonló bravúrt elérni az NB III-as csapatnak az MTK ellen. Sőt, ahogy arról Aradi Csaba beszélt az NSO Tv-nek, a Fradi elleni győzelem is lassan feledésbe merül.

„Egyre kevesebben vagyunk már abból a csapatból itt, ezért egyre kevésbé jön szóba a Ferencváros elleni győzelmünk. Elfelejtődik, sajnos” – válaszolta Aradi Csaba, az Iváncsa csapatkapitánya arra a kérdésre, hogy mennyire beszélnek még a három évvel ezelőtti, 3–2-es sikerükről. 

Bár az MTK ellen is bátran játszottak, az újabb csoda most elmaradt, s mint arról videónkban is beszél, erre most nagy esélyük nem is volt. Pedig szerettek volna újra történelmet írni, és ezúttal eljutni a Magyar Kupa negyeddöntőjéig. A 2–0-s vereség értékelésén túl szó esik arról is, hogy mit szeretnének elérni idén az NB III-ban. 

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)
Labdarúgó NB I
2025.02.26. 14:58

Megerőltetés nélkül jutott tovább az MTK

Az MTK türelmesen futballozva, különösebb megerőltetés nélkül harcolta ki a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé jutást Iváncsán.

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Iváncsa KSE (NB III)–MTK Budapest 0–2 (0–1)
Iváncsa, 200 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Horváth Zoltán, Berényi Ákos)
IVÁNCSA: Varga Á. – Madarász, Aradi, Kasza, Kiatipisz -– Pál A. (Mihály, 64.), Székely – Berekali (Sándor Cs., 79.), Töröcsik, Pál M. – Monori (Keringer). Vezetőedző: Tóth András
MTK: Csenterics – Varju (Bene, 64.), Végh, Kádár (Szőke, 64.), Nagy Zs. (Kovács P., a szünetben) – Kata, Horváth A. – Stieber Z., Kosznovszky (Kenesei N., 74.), Molnár A. – Németh K. (Bakó, 79.). Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Stieber Z. (0–1) a 25., Horváth A. (0–2) a 61. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth András: – Büszke vagyok a csapatra. Ezer sebből vérzünk, de az első félidőben így is méltó partnerei voltunk az MTK-nak.
Horváth Dávid: – Az első félidőben még csak kerestük a célra vezető játékot. Szünet után gyorsan megdupláztuk az előnyünket, s attól kezdve már a hétvégi bajnokira koncentrálhattunk.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
5 órája

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
5 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28