Szabó Bálintnak még a játékvezető sem tudta megmondani, mit VAR-oznak a bombagólja után

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.03.31. 07:05
Jól eltaláltam – így kommentálta az Újpestnek lőtt bombagólját Szabó Bálint (Fotó: Török Attila)
Szabó Bálint bombagóllal mentett pontot a Fehérvárnak az Újpest FC elleni bajnoki hosszabbításában. Sokáig VAR-ozták, hogy érvényes-e a találat, a pályán senki sem tudta, hogy miért nézik vissza.

„Tényleg jól eltaláltam” – konstatálta Szabó Bálint, hogy feltehetőleg a forduló gólját lőtte az Újpest FC ellen, amely ráadásul pontot ért a Fehérvárnak. A bombája után azonban sokat kellett várni a középkezdésre, hiszen elindult egy VAR-vizsgálat, de ahogy az NSO Tv-nek elmondta, még a játékvezető sem tudta neki megmondani a pályán, hogy vajon milyen szabálytalanságot nézhetnek vissza. 

Videónkban azon felül, hogy felidézi ezeket az idegőrlő perceket, arról is beszél, hogyan tudtak a második félidőben felállni a szünetbeli kétgólos hátrányból, s 2–2-re menteni a meccset. Továbbá Dala Martin tizenegyesvédésére és az MTK elleni, csütörtöki kupameccsre is kitér. 

Labdarúgó NB I
2025.03.30. 16:33

Az Újpest kezéből a legvégén csúszott ki a győzelem a Fehérvár ellen

Több helyzetet alakított ki az Újpest, főleg az első félidőben, de a kétgólos előny sem volt elég, mert a vendégek visszajöttek a meccsbe, és a végén egyenlítettek is.
Labdarúgó NB I
2025.03.30. 19:46

Bese Barnabás a Fradi elleni derbik előtt: itt a lehetőség a pokolból a mennybe jutni

„Sajnos a kedvemet nem dobja fel, hogy gólt rúgtam a Fehérvár ellen.”

 

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ
Újpest FC–Fehérvár FC 2–2 (2–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion. 5074 néző. Vezette: Bognár Tamás
Gólszerző: Bese B. (22.), Melnik (40. – öngól), ill. Saponjics (58.), Szabó I B. (90+2.)

A találkozó élő, online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni!

 

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

Hosszabbításban nyert utolsó felkészülési mérkőzésén a Fehérvár

Jégkorong
2025.09.05. 23:15

A Grasshoppershez igazolt az Újpest korábbi középső védője

Minden más foci
2025.09.05. 20:05

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23
Ezek is érdekelhetik