Válogatott kapussal pótolhatják Hegyi Krisztiánt Debrecenben – NS-infó

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.30. 09:49
Gonda Suicsi Debrecenben folytathatja (Fotó: Getty Images)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a japán Gonda Suicsi lehet a Debrecen labdarúgócsapatának új kapusa.

A Debrecen labdarúgócsapatának komoly érvágást jelentett, hogy Hegyi Krisztián megsérült, az utánpótlás-válogatott kapus azóta már vissza is tért anyaklubjához, a West Ham Unitedhoz.

A kiesés elől menekülő debrecenieknek az is problémát okoz, hogy az ősszel védő Megyeri Balázs is sérüléssel bajlódik, így a pénteki, kecskeméti mérkőzésen Pálfi Donátnak szavazott bizalmat Nestor El Maestro.

Bár korábban felmerült, hogy Dombó Dávid lehet a megoldás Debrecenben, a Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a 38-szoros válogatott Gonda Suicsi kerülhet a csapathoz. A japán kapus már a hétvégén megérkezett Debrecenbe, és ha jó állapotban van, a nyárig szerződést kaphat.

Gonda a télen távozott a Simizu S-Pulse együttesétől, azóta csapat nélkül van. A 36 éves kapus szerepelt a portugál élvonalban, a Portimonensénél, valamint az osztrák Hornnál is. Két világbajnokságon (2014, 2022) vett részt, valamint tagja volt a 2011-ben Ázsia-kupát nyerő japán válogatottnak is.

 

 

Legfrissebb hírek

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
18 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:56

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik