„Megvoltak a lehetőségeink, de nem használtuk ki” – Kovács Mátyás az MTK elleni kiesés után

S. B.S. B.
2025.04.04. 13:07
Kovács Mátyást nem kárpótolja a gólpassza (Fotó: Koncz Márton)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Magyar Kupa utolsó negyeddöntőjében az MTK hazai pályán 4–2-re legyőzte a Fehérvárt .A fehérváriak középpályását, Kovács Mátyást nem kárpótolja a gólpassza a vereségért.

„Az első félidőnk végre jól sikerült, és az elmúlt mérkőzésekhez képest most mi tudtuk uralni a meccs első felét. A szünetben sajnos csak egy góllal vezettünk, pedig megvolt a lehetőségeink többször is betalálni, de nem használtuk ki” – osztotta meg a gondolatait Kovács Mátyás a fehervarfc.hu-val.

„A második félidőben jó lett volna megduplázni az előnyünket, de sajnos helyette gyorsan gólt kaptunk. Ezt követően nem tudtunk felállni, és bár volt néhány lehetőségünk, az MTK értékesítette a helyzeteit és így a vége viszonylag sima lett. Örülök, hogy a pályán lehettem és gólpasszal tudtam segíteni a csapatot, de ez nem kárpótol a vereségért” – tette hozzá a Fehérvár középpályása. 

Labdarúgó NB I
2025.04.04. 11:07

Kristian Sekularac: Még csak hetven százalékon vagyok

A Fehérvár 21 éves középpályása kijelentette, még közel sincs csúcsformában.

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
MTK BUDAPEST–FEHÉRVÁR FC 4–2 (0–1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1600 néző. Vezette: Berke Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szert Balázs)
MTK: Csenterics – Hej, Varju, Beriasvili (Kádár T., 80.), Kovács P. – Kosznovszky, Kata – Molnár Á. (Molnár R., 66.), Bognár I. (Horváth A., 69.), Polievka (Stieber Z., 80.) – Németh K. (Jurina, 69.). Vezetőedző: Horváth Dávid
FEHÉRVÁR: Nagy G. – Huszti A. (Milicevic, a szünetben), Sz. Petrov, Spandler, Kalandadze (L. Kastrati, 77.) – Melnik (Saponjics, 66.)  – Kovács M., Sekularac (Szabó B., 66.), Bedi, Holender – Stefanelli (Pető M., 77.). Vezetőedző: Pető Tamás
Gólszerző: Németh K. (51.), Bognár I. (54.), Jurina (73.), Milicevic (76. – öngól), ill. Sekularac (20.), Saponjics (88.)

 

Legfrissebb hírek

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01