Nemcsak a veszprémi meccset, válogatott kapusát is elvesztette a címvédő Haladás a futsal NB I-ben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.25. 20:35
null
Könnyedén nyert otthon a Veszprém a Haladás ellen (Fotó: Vehir.hu Futsal Veszprém/Fb)
Nem bírt idegenben az első helyezett Vehir.hu Futsal Veszprémmel a címvédő, ám az elmúlt időszakban jelentősen meggyengülő Haladás a futsal NB I felsőházi rájátszásának 6. körében, a bakonyiak 6–0-ra nyertek, miközben a harmadik helyezett Berettyóújfalu hazai környezetben 4–2-re legyőzte a Nyíregyházát.

Az éllovas Veszprém volt a címvédő Haladás elleni mérkőzés esélyese hazai pályán, és ezt hamar bizonyították is a bakonyiak: az első félidőben Thiago Dos Santos, Dróth Zoltán és Gerencsér Antal révén is betaláltak. A második félidőben tartotta magát a Haladás, de bő hat perc után, egy jobb oldali veszprémi szöglet után a szombathelyiek magyar válogatott kapusa, Alasztics Marcell súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Az őt váltó Gyimesi Mátét közvetlenül az ápolás után fel is avatta Tatai József, két perc alatt még két gólt kapott a Haladás, Tatai újabb találata után Lipl Noel is eredményes volt, innen pedig nem volt visszaút a szombathelyieknek, akik 6–0-s vereséget szenvedtek Veszprémben.

A felsőház másik pénteki mérkőzésén a negyedik helyezett Nyíregyháza hiába vezetett kétszer is a dobogós Berettyóújfalu vendégeként, a hajdúságiak szokásukhoz híven jól hajráztak, és az utolsó 15 percben három gólt szerezve győztek 4–2-re.

Hiába végzett az alapszakasz hetedik helyén és vitt hét pontot az alsóházba az Aramis, a rájátszásban nem szerepelnek fényesen a budaörsiek, akik hiába szereztek korán vezetést a kiesés elől menekülő TFSE elleni hazai mérkőzésükön, a megnyugvást jelentő második találatot nem tudták megszerezni. Amit kihasznált a TF, amely a második játékrész elején kapusa, Haála Kada 13 méteres lövésével egyenlített, kialakítva az 1–1-es végeredményt.

FUTSAL NB I
RÁJÁTSZÁS, 6. FORDULÓ
FELSŐHÁZ
Veszprém–Haladás 6–0
Berettyóújfalu–Nyíregyháza 4–2
A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Veszprém 22 pont (4 hozott pont)
2. Kecskemét 17 p (5 h. p.)
3. Berettyóújfalu 15 p (2 h. p.)
4. Nyíregyháza 9 p (3 h. p.)
5. Haladás 8 p (7 h. p.)
6. Újpest 4 (1 h. p.)

ALSÓHÁZ
Aramis SE–TFSE 1–1
AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
1. DEAC 17 p (4 h. p.)
2. Nyírbátor 15 p (5 h. p.)
3. MFA 14 p (3 h. p.)
4. Aramis 15 p (7 h. p.)
5. TFSE 9 p (2 h. p.)
6. Rubeola 2 p (1 h. p.)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Felsőház
Kecskemét–Újpest 4–1
Alsóház
Rubeola FC–Nyírbátor 0–6
Magyar Futsal Akadémia–DEAC 2–2

 

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36

Simán nyertek az olaszok, a magyar csapatnak nem lesz elég a döntetlen a továbbjutáshoz a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik