Szabó István a Nyíregyháza új vezetőedzője – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2025.04.08. 17:00
Szabó István a Nyíregyháza új vezetőedzője (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A legutóbb a Kecskeméti TE-nél dolgozó Szabó István lett a labdarúgó NB I-ben jelenleg 11., kieső helyen álló Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője – jelentette be honlapján a nyírségi klub.

Mint ismert, a Nyíregyháza az előző hat tétmérkőzésén nyeretlen maradt – a csapat a legutóbbi négy bajnokiján vereséget szenvedett, ráadásul Zalaegerszegen a Magyar Kupa-küzdelmeitől is búcsúzott –, ezért a klub hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Tímár Krisztián vezetőedzővel.

Lapunk úgy értesült, hogy a szakembert a legutóbb a Kecskeméti TE-nél dolgozó Szabó István válthatja, akinek a KTE-vel is meg kellett állapodnia, ugyanis Szabó őszi leváltása után is állományban maradt. De a kecskemétiek megegyeztek a Nyíregyházával, amely hivatalos felületein erősítette meg információinkat és bejelentette, hogy Szabó István veszi át a csapat irányítását.

Szabó István 2021-ben lett a Kecskemét vezetőedzője, irányításával a Bács-Kiskun vármegyeiek újoncként ezüstérmesek lettek a másodosztályban, majd az élvonalba jutás után az NB I-ben is a második helyen végeztek, de Szabót a klub 2024 októberében menesztette.

Nagyon nagy örömmel fogadtam a megkeresést, gyorsan történt minden. Természetesen követtem az NB I-es és az NB II-es mérkőzéseket, így tisztában vagyok a Nyíregyháza Spartacus teljesítményével. Nagyra becsülöm azt a munkát, amelyet két éve elkezdtek, tavaly saját bőrömön tapasztalhattam a Magyar Kupában, milyen teljesítményre képesek. A bajnoki címhez egy jó őszi szereplés is párosult. Nagy bennem a bizonyítási vágy, és szeretnénk elérni, hogy a következő évben is az élvonalban szerepeljen a csapat” – fogalmazott Szabó István, aki 1+1 évre szóló szerződést kötött a nyírségiekkel, stábjához pedig másodedzőként csatlakozik Virágh Ferenc is.

Szabó Istvánt az elmúlt hónapokban több klub is kereste, neve a Vasasnál, a Bp. Honvédnál és a DVTK-nál is szóba került.

2024. augusztus 26.: Debreceni VSC – Szrdjan Blagojevics (szerb) helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1.:  Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Máté Csaba
2024. október 15–16.: Kecskeméti TE – Szabó István helyett Gera Zoltán
2024. október 27.: Debreceni VSC Máté Csaba helyett Dombi Tibor
2024. november 11.: Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro (angol)
2024. december 31./2025. január 6.: Ferencvárosi TC – Pascal Jansen (holland) helyett Robbie Keane (ír)
2025. február 19.: Diósgyőri VTK – Vladimir Radenkovics (szerb) helyett ideiglenesen Vincze Richárd
2025. február 26.: Diósgyőri VTK – az ideiglenesen megbízott Vincze Richárd helyett Valdas Dambrauskas (litván)
2025. április 8., Nyíregyháza Spartacus – Tímár Krisztián helyett Szabó István
Edzőváltások a labdarúgó NB I 2024–2025-ös idényében

 

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Puskás Akadémia26164643–27+16 52 
  2. Ferencvárosi TC26148443–25+18 50 
  3. Paksi FC26146656–38+18 48 
  4. MTK Budapest26125945–35+10 41 
  5. ETO FC Győr26910736–31  +5 37 
  6. Diósgyőri VTK2699832–38  –6 36 
  7. Újpest FC26710928–36  –8 31 
  8. Fehérvár FC26861232–38  –6 30 
  9. Zalaegerszegi TE26781131–35  –4 29 
10. Debreceni VSC26751442–49  –7 26 
11. Nyíregyháza 26661424–41–17 24 
12. Kecskeméti TE26491326–45–19 21 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
4 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
6 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
7 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
15 órája

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
17 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10