Már nem Tímár Krisztián a Nyíregyháza vezetőedzője – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.07. 15:58
Tímár Krisztián (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott vezetőedzőjével, Tímár Krisztiánnal.

Mint ismert, a Tímár Krisztián vezette Nyíregyháza legutóbbi öt tétmeccsén kikapott, és az előző hat tétmérkőzésén gólt sem tudott szerezni. Szombaton a Paks otthonában is pont nélkül maradt az NB I-ben. A Szpari 26 forduló után így az NB I-es tabella kieső helyére, az utolsó előtti pozícióba csúszott vissza, és a Zalaegerszeg ellenében a Mol Magyar Kupa negyeddöntőjéből is elbúcsúzott, ráadásul azon a meccsen sem talált be.

Lapunk ezután számolt be arról, hogy a nyírségi klubnál hétfőn értékeli a vezetőség a kialakult helyzetet – a klub közleménye szerint a felek az edzőváltás mellett döntöttek.

A 45 éves szakember az előző idényben az NB II bajnokaként vezette élvonalba a Szparit, amellyel a Magyar Kupában az elődöntőig menetelt. A jelenlegi évadban 30 tétmeccsen kilenc győzelem, hat döntetlen és 15 vereség a Tímár dirigálta nyírségiek mérlege.

Lapunk információi szerint több kiszemelt is van a Nyíregyháza élére, közöttük Kuttor Attila is, aki legutóbb a Mezőkövesdet irányította, 2024 februárja óta viszont nincs csapata. Az új vezetőedző személyét a klub (amely elsősorban magyar edzőben gondolkodik) a következő napokban jelenti be.

AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Puskás Akadémia26164643–27+1652
2. Ferencvárosi TC26148443–25+1850
3. Paksi FC26146656–38+1848
4. MTK Budapest26125945–35+1041
5. ETO FC Győr26910736–31+537
6. Diósgyőri VTK2699832–38–636
7. Újpest FC26710928–36–831
8. Fehérvár FC26861232–38–630
9. Zalaegerszegi TE26781131–35–429
10. Debreceni VSC26751442–49–726
11. Nyíregyháza Spartacus26661424–41–1724
12. Kecskeméti TE26491326–45–1921

 

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
8 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik