2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.09. 08:11
null
Hornyák Zsolt 2027-ig marad a Puskás Akadémia élén (Fotó: puskasakademia.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2027-ig meghosszabbította Hornyák Zsolt vezetőedző szerződését.

A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a klub hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Hornyák Zsolttal, melynek értelmében a vezetőedző 2027-ig marad a csapat élén.

„Boldog vagyok, hogy folytatódik a közös munka. A vezetőség további két évre szavazott nekem bizalmat, ami nagyon megtisztelő. Amíg számítanak rám, igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a klubot. A motivációval továbbra sincs gond, sok elvégzendő feladat vár ránk. Legfőbb célunk, hogy újabb fiatal akadémistákat építsünk be az első csapatba, és természetesen szeretnénk eredményesen teljesíteni a jövőben is” – nyilatkozott a szerződéshosszabbítás után a Puskás Akadémia vezetőedzője.

Hornyák Zsolt 2019-ben vette át a Puskás Akadémia irányítását, azóta a felcsútiak nem végeztek a negyedik helynél rosszabb pozícióban. Hornyák irányítása alatt három bronzérmet és egy ezüstérmet szerzett a Puskás Akadémia, továbbá az európai kupaporondon is felvette a versenyt többek között a Fiorentinával. Az 52 éves vezetőedző már 231 NB I-es mérkőzésen irányította a Puskás Akadémiát, ő a magyar első osztály leghosszabb ideje regnáló edzője. 

A bajnokságban a Puskás Akadémia három ponttal van lemaradva az éllovas Ferencváros mögött. Hornyák Zsolt együttese a hátralévő három fordulóban a Debrecent fogadja, majd a Kecskeméthez látogat, a bajnokságot pedig a DVTK ellen zárja.

 

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC30179456–28+2860
  2. Puskás Akadémia30176749–33+1657
  3. Paksi FC30167762–43+1955
  4. ETO FC Győr301310747–35+1249
  5. MTK Budapest301271149–41+843
  6. Diósgyőri VTK301011938–45–741
  7. Újpest FC308121033–41–836
  8. Fehérvár FC30871534–45–1131
  9. Nyíregyháza Spartacus30871528–50–2231
10. Zalaegerszegi TE307101335–42–731
11. Debreceni VSC30861647–55–830
12. Kecskeméti TE304121429–49–2024

 

Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
22 perce

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
7 órája

A Kisvárda egy tizenegyessel győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
12 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
18 órája

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
22 órája

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
23 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07
Ezek is érdekelhetik