A bizalom ereje – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2025.05.25. 00:01

Fontos gólt szerzett Szalai Gábor, és nem először. Betalált a ZTE, aztán az MTK elleni tavaszi mérkőzésen is, majd Pakson is eredményes volt, amikor 3–2-re nyert a Ferencváros a bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú összecsapáson. Ráadásul a hosszabbításban megint csak ő érkezett a legjobb ütemben egy szögletből beívelt labdára, és bár a fejesét a léc hárította, a kipattanóból Lenny Joseph megszerezte a győzelmet jelentő gólt. S most itt az újabb Szalai-gól, az ETO FC otthonában, ahol úgy lépett pályára a Ferencváros, hogy sorozatban hetedik bajnoki címét szerezheti meg. 

Korábban volt lehetőségem többször is beszélgetni a futballistával – a mindig kulturált, intelligens, csendes, de határozott sportoló arról beszélt, amikor 2020-ban, a koronavírus idején a harmadik osztályban játszott, az is távolinak tűnt számára, hogy NB II-es futballista legyen. Ám az NB III-ból feljutó Kecskemét meghatározó alakja volt, belső védőként tíz gólt szerzett a Merkantil Bank Ligában, de még akkor sem jutott eszébe, hogy bemutatkozhat a legmagasabb osztályban. A KTE csodaszámba menő feljutása, majd még nagyobb bravúrja, az élvonalbeli ezüstérem után csaknem kiesett a kezéből a telefon, amikor az MLSZ munkatársa azzal hívta fel: Marco Rossi számít rá a válogatott kere­tében. 

Ami az ő történetében a különleges, hogy Kecskemétről Svájcba igazolt, onnan hívta haza a Ferencváros, de az ősszel alig kapott játéklehetőséget. Arról lehetett hallani, hogy kölcsönadják, de ő csendesen (és nem hivatalosan) annyit mondott: nem foglalkozik a pletykákkal, az esélyekkel, keményen dolgozik mindennap, mert csakis az hozhatja vissza neki a sikeresebb napokat. Aztán a télen megérkezett az Üllői útra Robbie Keane, aki nyilvánvalóan sohasem hallott róla, ahogy Tóth Alexről sem, de egyvalamit nagyszerűen megérzett az ír szakvezető, lehet bízni a magyar futballistákban, és a támogatás, a szeretet kiemelkedő teljesítményt csalogathat elő. Szalai Gábor egy évvel ezelőtt, éppen a németországi Eb előtt kikerült a válogatott keretéből, de az utóbbi hetekben nyújtott kiemelkedő teljesítményének köszönhetően Marco Rossi ismét számít rá. 

Csak bízni kellett benne.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
3 órája

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
7 órája

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
10 órája

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
12 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:51
Ezek is érdekelhetik