Az MTK két játékosa is megsérült a Kecskemét elleni mérkőzésen

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.15. 17:48
null
Róbert Polievka is megsérült (Fotó: Balogh László)
Az MTK Budapest két labdarúgója, Végh Bence és Róbert Polievka is megsérült a Kecskeméti TE elleni győztes szombati mérkőzésen.

Az MTK az NB I 31. fordulójában 2–1-re nyert, de két játékosát is elveszítette az utolsó két bajnoki mérkőzésére. A kezdőként kényszerű okokból a védelembe került Végh Bencét a szünetben le kellett cserélni, s az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy a combhajlítóizmában szakadás van, így ő biztosan kényszerpihenőre szorul a szezon hátralévő részében – közölte honlapján a kék-fehér klub csütörtökön.

Szintén megsérült Róbert Polievka, aki csereként pályára lépve szerzett győztes gólt. A 28 éves támadó a hosszabbításban részleges bokaszalag-szakadást szenvedett egy becsúszás következtében, a lábára rögzítő gipsz is került, így a szakmai stáb rá sem számíthat a következő időszakban.

Emellett több játékosának állapotáról is tájékoztatást adott a fővárosi klub. Varju Benedek vállsérülése miatt már nem lesz bevethető az idényben, esetében elkerülhetetlenné vált a műtéti beavatkozás. Ilia Beriasvili kapcsán a következő napok döntenek arról, hogy pályára léphet-e még a szezon utolsó mérkőzésén, míg Stieber Zoltán és Bobál Dávid hosszabb időre dőlt ki. 

Jó hír viszont a csapat számára, hogy a KTE elleni találkozót is kihagyó Molnár Rajmund már a hétvégén visszatérhet, ahogyan Hej Viktorra is számíthat a stáb.

A tabellán 5. helyen álló MTK szombaton 20 órától a DVTK vendégeként lép pályára az élvonal utolsó előtti, 32. fordulójában.

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Május 16., péntek
18.15: Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)
20.30: Újpest FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
Május 17., szombat
13.45: ZTE FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport)
20.00: DVTK–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Május 18., vasárnap
16.45: DVSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
19.30: Ferencvárosi TC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC31189459–30+2963
  2. Puskás Akadémia31186753–35+1860
  3. Paksi FC31167864–46+1855
  4. ETO FC Győr311410748–35+1352
  5. MTK Budapest311371151–42+946
  6. Diósgyőri VTK3110111038–46–841
  7. Újpest FC318131033–41–837
  8. Nyíregyháza31971529–50–2134
  9. Zalaegerszegi TE317111335–42–732
10. Fehérvár FC31871634–46–1231
11. Debreceni VSC31861749–59–1030
12. Kecskeméti TE314121530–51–2124

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
13 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
13 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
13 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
16 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik