A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

2025.06.14. 06:58
null
Nagy Zoárd 2029-ig kötelezte el magát a Puskás Akadémiánál (Fotó: Puskás Akadémia)
Döntés született az elmúlt hetek egyik hazai átigazolási slágertémájában – a Puskás Akadémia szombat reggel bejelentette a labdarúgó NB II előző idényében gólkirály Nagy Zoárd érkezését.

Nagy Zoárd 2029-ig szóló szerződést írt alá az NB I-et a második helyen záró Puskás Akadémiánál – derült ki a klub bejelentéséből.

Mint beszámoltunk róla, szerződése lejártával távozott eddigi csapatától, az Aqvital FC Csákvártól a 25 éves labdarúgó, aki gólkirályi címe után több együttesnél is a célkeresztbe került, miután a másodosztályban megszerezte a gólkirályi címet.

Az egyik csapat a Paksi FC volt, a zöld-fehérek érdeklődéséről maga a támadó menedzsere, Sowunmi Thomas is beszélt: „Az NB I-ből és az NB II-ből is számos klub érdeklődik iránta, köztük a paksiak is.” A Diósgyőrről is lehetett hallani, melynek megfigyelői állítólag egész tavasszal rendszeres látogatói voltak a csákvári mérkőzéseknek, mégis a felcsúti klub lett a befutó.

Nagy Zoárd két évvel ezelőtt Mosonmagyaróvárról szerződött Csákvárra, első idényében 32 bajnoki mérkőzésén 10 gólt szerzett és egy asszisztot adott, míg a legutóbbi kiírásban 29 összecsapáson 18 találatig és három gólpasszig jutott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd, kölcsön után végleg), Nagy Zoárd (szabadon igazolhatóként – legutóbb Csákvár)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Bévárdi Zsombor (Budapest Honvéd), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kocsis Dominik (Tiszakécskei LC), Ominger Gergő (Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (Mezőkövesd Zsóry) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia)
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Jonathan Levi (svéd-olasz, lejárt a szerződése, Ferencvárosi TC)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
14 órája

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
14 órája

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
21 órája

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
22 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51
Ezek is érdekelhetik