Gera Dániel: Aki nem tud ellazulni, megfeszülni sem tud

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.06.22. 08:08
A Diósgyőr 29 éves játékosa aktív pihenéssel töltötte a szünetet, elsősorban új hobbijának, a szörfözésnek hódolt, így felfrissülve vág neki a felkészülés keménynek ígérkező munkájának.
Labdát nemigen látnak Gera Dánielék a felkészülés kezdetén, egyelőre a kondigépeken építik az izomzatukat (Fotók: DVTK)

Pénteken elkezdődött az NB I előző idényében a hatodik helyen végző Diósgyőri VTK felkészülése a következő bajnoki idényre. Először a keret egyik fele vett részt az orvosi vizsgálatokon és a fizikai állapotfelmérőn, szombaton pedig a többiek következtek. Az első közös edzés hétfőn lesz. A péntek délelőtti felmérőn vett részt Gera Dániel, a csapat egyik legstabilabb tagja. A 29 éves, jobbhátvédként és jobb oldali középpályásként is hasznos, négyszeres válogatott játékost mindenekelőtt arról kérdeztük, hogyan töltötte a rövid szünetet. 

„Eléggé aktívan, az első tíz napban szörfözni voltam, abból egy hetet szörftáborban voltam Portugáliában – mondta Gera Dániel. – Három éve kezdtem el szörfözni, egy legénybúcsún próbáltuk ki először, teljesen beleszerettem. Tavaly is próbálgattam már a sportágat, most megint deszkára állhattam, szépen haladok, nagyon élvezem. Abszolút sikerült feltöltődnöm a szünetben, jó erőben várom a felkészülést.”

A hazai edzések után a csapat július 6-án indul tíznapos edzőtáborozásra Ausztriába. A klubban több nagy változás is volt már a nyáron, mint írtunk róla, előbb távozott Horváth Csenger sportigazgató, őt követte a litván vezetőedző, Valdas Dambrauskas, és visszaül a kispadra a szerb Vladimir Radenkovics (aki már harmadszor vállal munkát Diósgyőrben, két vezetőedzői megbízása előtt másodedző is volt), az új sportigazgató pedig Kovács Zoltán lett. 

 

Hogy fogadta Vladimir Radenkovics újbóli kinevezésének hírét Gera Dániel?

„Nagyon örülök neki, mert az előző idényben kitűnő volt a kapcsolat a stábja és a csapat között, ezt akkor is elmondtam. Alakul még az új keret, de ezzel szerintem most sem lesz probléma. Úgy gondolom, egy ilyen kapcsolat fontos eleme annak, hogy sikereket érjünk le. Hétfőn találkozunk vele személyesen is, de a legtöbbünknek persze már nem kell őt bemutatni. Bizakodó vagyok, és várom az újbóli közös munkát vele.”

Az előző ősszel kimagasló teljesítményt nyújtott a DVTK, a harmadik helyen töltötte a téli szünetet, de a tavasszal visszaesett a teljesítménye. Miben kell leginkább javulnia a csapatnak?

„Bízom benne, hogy tudunk tanulni a tavasszal elkövetett hibáinkból – válaszolta Gera Dániel. – Nagyon különböző volt a két félév, bízom benne, hogy sikerül megtalálnunk a stabilitást és a kiegyensúlyozottságot. Remélem, hogy nyugodtan tudunk készülni és haladni előre, ahogy tavaly ősszel. Csakhogy ennyire nem szabad még előretekinteni: legyen jó a felkészülésünk, legyenek jó edzőmeccseink, végezzük el a munkát. Én mindig azt mondom: aki nem tud ellazulni, megfeszülni sem tud. Most a munkának van itt az ideje. Tavaly elég kemény volt a nyári felkészülésünk, vélhetően most is így lesz, mert annak megvolt az eredménye.”

 

Legfrissebb hírek

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
4 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
6 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
10 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:36