Kovács Zoltán: Nem kell senkinek semmit bizonyítanom

B. A. P.B. A. P.
2025.06.30. 18:05
null
Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója (Fotó: Árvai Károly)
Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK júniusban kinevezett sportigazgatója a Nemzeti Sportrádióban Balogh Balázsnak nyilatkozott.

Június 9-én az Újpest és a Diósgyőr is hivatalos felületein közölte, hogy az eddig a lila-fehéreknél elnöki főtanácsadóként dolgozó Kovács Zoltán lett a miskolci klub sportigazgatója azok után, hogy a DVTK menesztette a tavaly ősszel kinevezett Horváth Csengert.

„Büszke vagyok arra, hogy összekötnek a hatéves munkásságom miatt a Fehérvárral és az Újpesttel is, de most már újra Diósgyőr. Bizonyos szempontból hirtelen jött a megkeresés, de Sánta Gergely elnök úrral félévente-évente tartunk baráti munkareggeliket. Jó viszonyban voltunk, tartottuk a kapcsolatot. Amikor felhívott, akkor örültem, és nyitott voltam a lehetőségre” – mondta a Nemzeti Sportrádiónak Kovács Zoltán, aki megemlítette, hogy decemberben is találkoztak, de a konkrét megkeresés a bajnokság lezárta után történt.

„Az Újpestnél több volt a tavalyi keretben. Ellenfélként nézve jól sikerültek az igazolások, jó edző van a csapat élén, és érkezik az új stadion is, minden újpesti szimpatizáns örülhet. A tőkeerős tulajdonos pedig a magyar futball érdeke is” – mondta korábbi csapatát illetően Kovács.

Az új kihívás kapcsán így értékelt: „Külföldön nyaraltam a családdal, amikor kiderült, hogy én leszek a sportigazgató. Felhívtam Valdas Dambrauskast, minden információval rendelkeztem vele kapcsolatban. Az előző sportigazgató hozta, de mi meg akartuk tartani. Lehet, nem voltam elég meggyőző, mert lemondott. Volt három nevem, volt magyar is köztük, de a leglogikusabb döntés született Vladimir Radenkovics érkezése volt. Öt új játékost bejelentettünk, meglátjuk a felkészülés során milyen váratlan események történnek. Szeretnénk még játékost igazolni, megvannak a pozíciók is, akár két-három érkező is lehet, de ez attól is függ, mennyi változó lesz.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
23 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01