Kovács Zoltán távozott Újpestről, a DVTK sportigazgatója lett – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2025.06.09. 14:45
null
Kovács Zoltán visszatért a DVTK-hoz (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC és Diósgyőri VTK is hivatalos felületein közölte, hogy az eddig a lila-fehéreknél elnöki főtanácsadóként dolgozó Kovács Zoltán lett a miskolci klub sportigazgatója, azok után, hogy a DVTK menesztette a tavaly ősszel kinevezett Horváth Csengert.

„A mai nappal Kovács Zoltán távozik, mint az Újpest FC elnöki főtanácsadója. Mint a klubunk egyik örökös legendájának, sok sikert kívánunk az új kihívásokhoz, hiszen ellenfelek lettünk, nem ellenségek. Újpesten mindig tisztelettel és barátsággal látunk vendégül” – írta közleményében a lila-fehér klub.

Az 51 éves szakember, aki játékosként négy különböző időszakban erősítette a IV. kerületieket 2009-es visszavonulása után is maradt Újpesten, ahol előbb az utánpótlásban tevékenykedett, majd 2010-ben sportigazgatónak nevezték ki. Innen 2011 nyarán távozott, majd két évvel később kezdett el dolgozni a DVTK sportigazgatójaként, de egy év után távozott és hasonló szerepkörben tért vissza a lila-fehérekhez, annak ellenére, hogy sikeres idénye volt a miskolciakkal, hiszen Ligakupát nyertek, Magyar Kupa-döntőt játszottak és ötödik helyen zártak az NB I-ben.

Kovács volt a Siófok és a Videoton sportigazgatója is, majd 2024 tavaszán ismét visszatért Újpestre, ahol az elmúlt bő egy évben elnöki főtanácsadóként tevékenykedett.

Hirtelen jött a felkérés, de Sántha Gergellyel, a DVTK elnökével az első diósgyőri szerepvállalásom óta megmaradt a kölcsönös tiszteleten alapuló jó viszonyunk – mondta Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója a klub honlapjának. – Nagy megtiszteltetés volt és ezúton is köszönöm a lehetőséget Ratatics Péternek, az Újpest FC elnökének, hogy főtanácsadó lehettem, de azt hiszem, ahhoz a pozícióhoz még túl fiatal vagyok és sokkal több ambíció is van bennem, a sportigazgatói poszt inkább nekem való. Nagyon jól éreztem magam az első időszakomban Diósgyőrben, úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy mindenki számára egyértelmű volt, hogy ezer szállal kötődöm az Újpesthez, hamar elfogadtattam magam a munkámmal és a hozzáállásommal. Ahogy akkor is, most is azt ígérhetem, hogy minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy a Diósgyőr sikerét szolgáljam.”

Kovács Zoltán Horváth Csengert váltja a DVTK sportigazgatói szerepkörében, akit a borsodiak november elején neveztek ki, s érkezése után nem sokkal menesztették Vladimir Radenkovics vezetőedzőt, akinek helyét a litván Valdas Dambrauskas vette át, ám Horváth sem töltött sok időt a csapatnál, ugyanis múlt héten menesztették.

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 19:10

Távozik a DVTK sportigazgatója – hivatalos

Horváth Csenger utódját jövő héten jelenti be a Diósgyőr.

 

 

Legfrissebb hírek

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
4 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
6 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:36

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38