Nyíregyháza: Zalaegerszegről érkezik középpályás – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.06.10. 06:52
Bojan Szankovics (a labdával, kékben, fotó: Kovács Péter) Zalaegerszeg után Nyíregyházán folytatja a pályafutását
A hivatalos bejelentés ugyan még várat magára, a Nemzeti Sport értesülései szerint Nyíregyházán folytatja pályafutását a Zalaegerszegről múlt héten távozó, ingyen igazolható szerb-horvát középpályás, Bojan Szankovics.

 

A ZTE FC múlt héten jelentette be, hogy Bojan Szankoviccsal nem hosszabbít szerződést a klub, a 31 éves középpályás 2020 után távozik Zalaegerszegről. Ő a ZTE történetének legtöbb NB I-es meccsén szerepelt légiósa, 145 első osztályú bajnokin játszott a csapat színeiben.

Azóta a Nemzeti Sport klub közeli forrásból megtudta, a középpályás szóban megállapodott a Nyíregyháza Spartacusszal, az új idényben tehát Szabó István vezetőedző csapatában futballozik majd. Új klubja ezen a héten jelentheti be Szankovics szerződtetését, ő lehet a nyíregyháziak első nyári szerzeménye.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Horváth Kevin (Mezőkövesd Zsóry), Németh Barnabás (Vasas FC), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Katona Bálint (Ferencvárosi TC), Katona Levente (Kecskeméti TE), Katona Mátyás (Fehérvár FC), Májer Milán (Kecskeméti TE)
Távozók: Géresi Krisztián (lejár a szerződése), Nika Kvekveszkiri (grúz, lejár a szerződése), Darko Velkovszki (északmacedón, lejár a szerződése) 
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kovács Milán (Debreceni VSC, Diósgyőri VTK), Kovácsréti Márk (Puskás Akadémia, Újpest FC), Matheus Leoni (brazil), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC és Oroszország), Nagy Dominik (lejár a szerződése)
 

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
11 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik