A Barcelona neveltjével erősített a Debrecen – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2025.07.18. 11:47
null
Adrián Guerrero nagy fogást jelenthet a Lokinál (Fotó: DVSC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen leigazolta a 27 éves Adrián Guerrerót, aki jelentős nemzetközi tapasztalattal érkezett a Lokihoz. A spanyol balhátvéd pályafutása során 112 mérkőzésen szerepelt a svájci élvonalban, emellett megfordult a spanyol első- és másodosztályban is, valamint hat alkalommal az Európa-ligában.

Adrián Guerrero az FC Barcelona akadémiáján nevelkedett, majd a Reus után a Valencia játékosa lett, ahol a La Ligában is bemutatkozott. Később a svájci Luganóhoz igazolt, ahol alapemberré vált, majd az FC Zürich szerződtette, amellyel bajnoki címet is ünnepelt, nem mellőzve a gólokat és gólpasszokat sem.

Legutóbb a spanyol másodosztályú Tenerifében játszott, ahol lejárt a szerződése, mostantól azonban a DVSC-t erősíti.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Adrián Guerrero (spanyol, Tenerife – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Julien Dacosta (francia, Sochaux – Franciaország), Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: Varga Ádám (Ferencváros)
Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Djordje Gordics (szerb, Lommel – Belgium, legutóbb kölcsönben NK Radomlje – Szlovénia), Adrián Guerrero (spanyol, CF Tenerife – Spanyolország, szabadon igazolható), Katona Levente (Kecskeméti TE) 
Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (szabadon igazolható, Videoton FC Fehérvár), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország, onnan Radomiak Radom – Lengyelország, végleg), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)

 

Legfrissebb hírek

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
7 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
45 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2 órája

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
6 órája

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
8 órája