Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.10. 19:53
null
Fotó: Kolor TV (Szeleczky Máté)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kazincbarcika hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette az örmény válogatott csapatkapitányát, Varazdat Harojant.

A Magyarországgal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya 32 éves, a védelem közepén vethető be. A 92-szeres válogatott játékos az elmúlt 9 évben játszott az iráni, az orosz, a kazah, a ciprusi és a kínai élvonalban, valamint a Cádiz CF színeiben a spanyol La Ligában is. 2021-ben hazájában az év labdarúgójának választották – írja róla a csapat honlapja.

„Azért írtam alá, mert az itt játszó válogatottbeli csapattársaimtól tudom, hogy a magyar bajnokság színvonalas, és az ország is nagyon szép – mondta Harojan a Kazincbarcika közleményében. – Tudom, hogy ez az első éve a klubnak az NB I-ben, azért jöttem, hogy segítsek meccseket nyerni. Meg fogunk harcolni minden egyes pontért, ugyanakkor ki kell élveznünk azt a helyzetet is, hogy itt vagyunk az élvonalban.”

A teljes közleményt ide kattintva olvashatja el.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Gyollai Dániel (Glentoran FC – Észak-Írország), Kun Olivér (Puskás Akadémia), Menyhárt Barnabás (Bp. Honvéd), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Dominik Mulac (horvát, NK Opatija – Horvátország), Prosser Dániel (klub nélküli, legutóbb Szeged-Csanád GA), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Schuszter Ronald (Kozármisleny), Martin Slogar (horvát, HNK Gorica – Horvátország), Szalai Bence (Diósgyőri VTK), Szőke Gergő (MTK Budapest), Trencsényi Bence (Tiszafüred), Varazdat Harojan (örmény, Pjunyik Jereván – Örményország)
Kölcsönbe érkezők: Bánfalvi Gergő (Vasas)
Kölcsönből visszatérhetnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  
Kiszemeltek: 
Távozók: Bódi Ádám (Tiszakécskei LC), Fadgyas Tamás (MTK Budapest), Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként), Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Ternován Patrik (Mezőkövesd-Zsóry, szabadon igazolhatóként), Varga József (Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
13 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
20 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
20 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07
Ezek is érdekelhetik