Kosznovszky minden bizonnyal a Portsmouth-hoz igazol

Vágólapra másolva!
2025.07.16. 12:31
null
Az MTK sportigazgatója szerint Kosznovszky hamarosan a Portsmouth játékosa lesz (Fotó: Kovács Péter)
Kosznovszky Márk minden bizonnyal az angol másodosztályban szereplő Portsmouth labdarúgócsapatához igazol az MTK Budapesttől.

A Portsmouthszal nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz, már csak a részletek elsimítása van hátra. Az induló díj kimondottan magas az MTK perspektívájából nézve” – mondta az M1 aktuális csatornának Polyák Balázs, a fővárosiak klubmenedzsere, aki hozzátette, felkészültek arra, hogy adott esetben Kosznovszky Márk és Kata Mihály távozhat, ezért előre gondolkodva igazolták le a cseh Jakub Plseket a Puskás Akadémiától, de további pótlást kívülről nem terveznek.

A kék-fehérek sportvezetője elárulta, az ötszörös válogatott Kata esetében „konkrét tárgyalások nincsenek, de érdeklődések vannak”.

Még csak 23 éves, de már majdnem 150 tétmeccs van a lábában, így a kora és tapasztalata alapján érdekes játékos a nemzetközi piacon. A magyar bajnokság ázsiója és talán az MTK státusza nincs olyan magasan, hogy olyan léptékű ugrást tehessen meg, ami a képességeihez illik, ezért lehet, hogy több lépcsőben juthat el arra a szintre, ahova ő elképzeli magát” – fogalmazott Polyák. 

„Alapvetően nem cél országon belül értékesíteni, azonban nem zárjuk ki. Misi nyugat európai liga első- vagy másodosztályában szeretné folytatni, ám nem biztos, hogy sikerül ebben az átigazolási időszakban”.

Polyák szerint a magyar piac alulértékeli a játékosaikat, nemzetközi szinten jóval magasabb összeget tudnak kapni értük, mint akár a legtehetősebb magyar kluboktól. Az MTK két fiatal tehetségét is kölcsönadta, a 20 éves kapus, Csenterics Adrián a Premier League-ben szereplő Brentford hálózatához tartozó spanyol klubnál, a harmadosztályú Méridánál szerepel majd, míg a 18 éves támadó, Kenesei Noel a Leicester City hálózathoz kapcsolódó belga élvonalbeli Leuven együttesében folytatja pályafutását.

Korábban Molnár Rajmundnál is szóba került, hogy külföldre igazolhat, de Polyák szerint még nem érkezett érte konkrét ajánlat.

„Puhatolózások, érdeklődések vannak, ám konkrét ajánlatot nem kaptunk Rajmundért” – olvasható a sportvezető válasza az m4sport.hu-n.

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
12 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
13 órája

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

MTK: ismét pénz áll a házhoz Skóciából – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 09:05

Polyák Balázs: Molnár Rajmund értékesítéséhez kellett az MTK brandértéke is

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 13:54

Az Újpest edzője szerint ennyi helyzettel nem szabad vereséget szenvedni

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 09:08

Meglepetés a Megyeri úton, az Újpest sorozatban harmadszor kapott ki hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 21:25
Ezek is érdekelhetik