Nyíregyházán folytatja a Zalaegerszegtől távozó védő – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.03. 17:20
null
Sztefanosz Evangelu (balra) a Nyíregyháza legújabb szerzeménye (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette Sztefanosz Evangelut.

Újabb játékos szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza, Katona Mátyás és Manner Balázs szerdai szerződtetése után Sztefanosz Evangelu is aláírt az északkelet-magyarországiakhoz.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a csapat tagja lehetek! Minden játékos számára fontos, hogy érezze az első perctől kezdve, hogy szeretik, megbecsülik, és szívesen látják! Amikor először találkoztunk a klub vezetőivel, nagyon befogadó volt a légkör, bíznak bennem, és ez nagyban befolyásolta a döntésemet. Az a célom, hogy minden mérkőzésen segítsem a csapatot, és remélem, közösen sikeresek leszünk” – mondta Sztefanosz Evangelu a klub hivatalos honlapján.

„Egy tapasztalt belső védőre volt szükségünk, miután Darko Velkovszkitól elbúcsúztunk, rá a sérülése után hosszú rehabilitáció vár. Sztefanoszt jól ismerjük, hiszen két éve Magyarországon játszik – ami fontos szempont volt számunkra –, ismeri a magyar bajnokságot, és alapembere volt a ZTE-nek. Agresszív, fizikailag erős labdarúgó, aki jól illeszkedik abba a háromvédős rendszerbe, melyet vezetőedzőnk szeretne játszatni a csapattal” – nyilatkozta a játékosról Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.

A Zalaegerszeg nem léptette életbe az Evangelu szerződésében található záradékot, így a védő távozott a zalaiaktól. Új klubjával kétéves megállapodást kötött.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Bright Edomwonyi (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Katona Mátyás (Fehérvár FC), Manner Balázs (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Májer Milán (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Somogyi Ádám (Bp. Honvéd), Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Tarcsi Róbert (szlovákiai, ETO Akadémia próbajáték)
Távozók: Ronaldo Deaconu (román, Unirea Slobozia – Románia), Géresi Krisztián (visszavonult), Horváth Kevin (Soroksár, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd Zsóry), Nika Kvekveszkiri (grúz, lejár a szerződése), Matheus Leoni (brazil), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC), Németh Barnabás (Vasas FC, kölcsön után végleg), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Darko Velkovszki (északmacedón, szabadon igazolható) 
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:  –

 

 

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
18 perce

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
3 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik