Bognár György Ormai László-díjat vehet át

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.08.29. 11:00
null
Bognár György (Fotó: Dömötör Csaba)
A legmagasabb edzői elismerésben részesült, vagyis mesteredző lett többek között Kissné Oroszi Edit, míg Bognár György munkáját Ormai László-díjjal ismerte el a Magyar Edzők Társasága (MET) mesteredzői kollégiuma.

A MET pénteki tájékoztatása szerint az idén sok értékes pályázat és jelölés érkezett a díjakra, a bírálóknak nem volt egyszerű dönteniük. Az elnökség jóváhagyta a mesteredzői kollégium által javasolt szakembereket, akik a magyar edzők napján, szeptember 25-én ünnepélyes díjátadó és gálavacsora keretében vehetik át elismerésüket.

Kissné Oroszi Edit, a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik helyezett sportlövő, Péni István edzője mellett mesteredzői címet kap Benczur Márton (vízilabda) és ifj. Tomhauser István (atlétika).

A Paks labdarúgócsapatával kétszeres Magyar Kupa-győztes, bajnoki bronzérmes Bognár György és az atlétaedző Karlik Pál Ormai László-díjat vehet majd át.

Életműdíjjal ismeri el a MET Csathó Józsefné Dragos Ágnes (kajak-kenu), Geleta Károly (öttusa, úszás), Hamza István (torna), Hegedűs József (tenisz), Lengyák György Jenő (atlétika) és Molnár Sándor Gyula (atlétika) munkáját.

Az év utánpótlásedzője Kaliba Viktor (úszás) lett.

 

Legfrissebb hírek

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
20 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Kovácsik Ádám: A dobogós helyezéshez a rangadós sikerek is kellenek

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 09:54

Ádám Martin: Boldog vagyok, hogy végre nem fáj a térdem!

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 13:02

Rossz hír a paksiaknak a Fradi-meccs előtt: Böde Dánielre többhetes kihagyás vár

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 13:16

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik