Okeke tényleg a Puskás Akadémiához igazolt – 2028-ig írt alá

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.09.04. 10:09
null
Michael Okeke Felcsúton folytatja a pályafutását (Fotó: puskasakademia.hu)
Ahogy azt a Nemzeti Sport előre jelezte, a Manchester Citytől távozó Michael Okeke a Puskás Akadémiában folytatja a pályafutását.

 

A magyar U21-es válogatott Michael Okeke szerdán, a hazai átigazolási időszak utolsó napján búcsúzott el kilenc évet követően a nevelőklubjától, a Manchester Citytől. Már akkor jeleztük, hogy a Puskás Akadémia szerződtetheti, és csütörtökön be is jelentette az átigazolását a felcsúti klub.

Angol labdarúgás
2025.09.03. 21:13

Elhagyja a Manchester Cityt a magyar utánpótlás-válogatott – ez az NB I-es klub nézte ki

A 19 éves Michael Okeke kilenc év után távozik a Premier League-csapattól, a Puskás Akadémiában folytathatja.

„Az átigazolási időszak hajrájában az angol Manchester City U21-es alakulatától érkezett erősítés első csapatunkhoz, Michael Okeke 2028-ig szóló szerződést kötött klubunkkal” – írja a puskasakademia.hu.

A 19 esztendős labdarúgó Angliában született nigériai édesapa és magyar édesanya gyermekeként. A Boltonnál kezdett el futballozni, majd 2016-ban a Manchester Cityhez került, ahol megnyerte az U18-as Premier League-et, 2023-tól pedig az U21-es csapatban szerepelt. A klub honlapja hozzáteszi, a középpályás számára akadnak ismerős arcok Felcsúton, hiszen az NB III-as gárda vezetőedzője, Babó Levente irányította azt az U18-as magyar válogatottat, amelyben Okeke bemutatkozhatott magyar színekben 2022-ben, majd az U19-es nemzeti együttesnél is együtt dolgoztak. A manchesteri születésű játékos az U21-es válogatottban már hétszer szerepelt, jelenleg is Szélesi Zoltán alakulatával készül a jövő heti, Litvánia elleni Eb-selejtezőre.

Okeke már a negyedik olyan, magyar U- és vagy felnőttválogatott futballista, akit a felcsútiak külföldről szerződtettek a nyáron, Németh András, ifjabb Dárdai Pál és Kern Martin után. Sőt, ha a tavasszal kölcsönben Pakson szerepelt, de a nyáron Szaúd-Arábiából végleg hazatérő Szappanos Péter is idevesszük, akkor Okeke az ötödik a sorban.  

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Dala Martin (Videoton FC Fehérvár), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Kern Martin (Sturm Graz – Ausztria), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Németh András (magyar-dél-afrikai, Hamburger SV – Németország, legutóbb kölcsönben SC Preussen Münster – Németország), Michael Okeke (angol-magyar, Manchester City – Anglia), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia, szabadon igazolhatóként), Mose Szemel (izraeli, Hapoel Rison Lecion – Izrael)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: – 
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Bévárdi Zsombor (kispesti kölcsön után MTK Budapest), Kocsis Dominik (tiszakécskei kölcsön után Videoton FC Fehérvár), Kun Olivér (Kolorcity Kazincbarcika), Jonathan Levi (svéd, Ferencvárosi TC, szabadon igazolhatóként), Miskolczi Domonkos (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Posztobányi Patrik (Budafoki MTE, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd Zsóry), Jakov Puljic (horvát, HNK Vukovar 1991 – Horvátország), Radics Márton (Csákvár), Vitályos Viktor (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Dusinszki Szabolcs (román-magyar, csákvári kölcsön után FK Csíkszereda –  Románia), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus, ismét kölcsön), Kerezsi Zalán (MTK Budapest), Lehoczki Bendegúz (Csákvár), Major Marcell (csákvári kölcsön után Kazincbarcika), Ominger Gergő (Videoton FC Fehérvár, ismét kölcsön), Vajda Roland (kozármislenyi kölcsön után Videoton FC Fehérvár)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: – 

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik