„Te voltál és Te maradsz a váci futball legnagyobb legendája” – Zombori András megemlékezése Nagy Tiborról

ÉLETEM NAGY NAPJÁN csordultig tele volt a tárnoki templom, Te, mint oly sokszor, ott álltál mögöttem, mellettem, az összes barát közül a legközelebb. Egy ideje tartott már a szertartás, amikor Jenő atya azt mondta, ősi magyar szokás szerint esküvel is erősítsük meg, amit nem sokkal korábban Regivel ígértünk egymásnak. Te voltál a tanúm, a kezedbe vetted a feszületet, én ráhelyeztem a két ujjamat, és az atya után mondtam az eskü szövegét. Abban a pillanatban meglepődtem, hiszen Te velem együtt hangosan ismételted a szavakat, éppen ezért a kisujjamat jobbra-balra mozgatva próbáltam jelezni, neked csendben kell lenned. Nem zavartattad magad, velem együtt mondtad az esküt, és csak akkor halkultál el, amikor az jött, a jelenlévő Reginát szeretem, szeretetből veszem feleségül...

Amikor kijöttünk a templomból, és megkérdeztem, Tibi, miért mondtad az eskü szövegét, azt felelted – nem alaptalanul –, a pap annyira kancsal volt, hogy azt gondoltad, rád is néz, neked is mondanod kell!

Napestig sorolhatnám az együtt megélt sztorikat, az a négy év, amit közösen a váci öltözőben töltöttünk el, maga volt a csoda. Amikor nyolcvankilenc nyarán Vácra igazoltam, téged már a klub egyik legjobb futballistájaként tartottak számon, nagyon hamar kiderült, nem véletlenül. A kivételes rúgótechnikáddal akkor még a középpályáról mozgattad a csapatod – később a védelem tengelyében játszottál tanárian –, nekem csak nyargalnom kellett az oldalvonal mellett, a labdáid mértani pontossággal érkeztek. Előfordult, hogy nem ment az a játék, amit a Mester megálmodott, de akkor a bal oldalról jött szöglet vagy szabadrúgás tőled, esetleg a másik oldalról Víg Petitől, középen érkezett a „Répa", az Árpi vagy a Tóni, és máris középkezdéssel jött az ellenfél.

Ha belegondolok, hogy Horváth Laci már nyolc, a Varga Barnabás-szintű fejjátékkal büszkélkedő Füle Anti pedig már öt éve nincs közöttünk, most pedig Te hagytál itt bennünket abból a sokak által szeretett csapatból, záporoznak a könnyeim. Mit nem adnék azért, ha jönne ismét egy hétfői vagy keddi edzés, Csank János azt mondaná, nincs szükség labdára, megyünk ki a ligetbe futni!

Biztos vagyok benne, ahogy mindig, ezúttal is „rováznál", mi szükség van ennyi futásra, aztán amikor a hétvégén nyernénk Kispesten vagy az Újpestet győznénk le hazai pályán, Te is megjegyeznéd: ha legközelebb is „elkapjuk" ezeket a riválisokat, futhatunk annyit, amennyit a Mester jónak lát!

Te voltál és Te maradsz a váci futball legnagyobb legendája, felfoghatatlan, hogy idő előtt kellett távoznod. Mert rendben, nyilván ott fent nemcsak egy parádésan fejelő támadóra és egy fáradhatatlan középpályásra van szükség, a védelmet, a csapatot is irányítani kell, ám a te behívódnak nem most kellett volna megérkeznie, még nagyon sokáig itt lenne köztünk a helyed...