Kösz a tavaszt, szevasz! – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.10.29. 23:33

 

Kirúgták az edzőt Nyíregyházán. Még szép, utolsó helyen álló csapatoknál ez a szokás. Ezért a résen lévő klubvezetők egy perccel azután küldték is neki a selyemzsinórt, hogy az idényben először került a tizenkettedik helyre a csapat. Mert a menedzsment kiváló, a keret maga a tökély, csak az edző volt kutyaütő. Nyilván.

Szabó Istvánnak hívják. Semmi különöset nem ért el az elmúlt években. Vagy az talán nagy tett volna, hogy sok-sok év után feljuttatta a Kecskeméten az NB I-be? Vagy az, hogy az első NB I-es idényben rögtön ezüstérmes lett a jórészt az NB II-ből hozott játékosokból álló kerettel, és kijutott a bajnokság legalacsonyabb költségvetésű csapatával az európai kupaporondra? Vagy az, hogy idén tavasszal kihúzta a Nyíregyházát a nyakig érő ganajból?

Elnézést a pikírt hangvételért, de kívülállóként is meglehetősen bántja az ember igazságérzetét Szabó István elküldése a Szparitól azok után, hogy az előző idény végén, az utolsó hét fordulóra őt bízták meg a tűzoltással – és ő el is oltotta becsülettel a tüzet. Igaz, nem az utolsó, hanem az utolsó előtti helyen vette át áprilisban a csapatot, igaz, hogy a későbbi győztes, címvédő Ferencváros ellen vereséget szenvedett, de a további hat meccsen három győzelem és három döntetlen volt a mérleg. Hét meccsen szerzett tizenkét pontot, épp fele annyit, mint az azt megelőző 26 fordulóban elődjével a csapat – és tükörsimán bennmaradt a Nyíregyháza, nyolcaddiként. Kizúgott ellenben csont nélkül, utolsóként a Kecskemét, ahonnan elküldték még októberben, a gyengébben sikerült idényrajt után. 

Akkor hősként, megmentőként ünnepelték Nyíregyházán a halk szavú, mindig intelligensen megnyilvánuló trénert. Azért, hogy utána – megint csak októberben – már a bajnokság harmadánál elköszönjenek tőle. 

Szerény véleményem szerint Szabó István egyike a magyar mezőny legfelkészültebb edzőinek, azt pedig csak hallomásból tudom, hogy a pedagógiai készségek terén is a legjobbak között van.

Nem féltem őt. A következő türelmetlen klubvezető majd úgyis tárcsázza a számát, ha ég a ház. Kíváncsian várom, melyik csapatot menti meg ebben az idényben. 

Még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy nem a Nyíregyházát – volt már ilyen is a történelemben.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
19 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
19 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 0:31

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
2026.09.24. 12:21

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10