Visszatért korábbi csapatához Győrből az FTC egykori játékosa

D. S. B.D. S. B.
2025.10.08. 21:10
null
Michal Skvarka távozott az ETO FC-től és visszatért nevelőegyesületéhez (Fotó: Nemzeti Sport)
Visszatért korábbi klubjához, a szlovák élvonalbeli MSK Zilinához (Zsolna) az ETO FC-től az FTC korábbi középpályása, Michal Skvarka.

A kétszeres szlovák válogatott Skvarka 2019-ben az FTC hívására hagyta el nevelőegyesületét, majd a fővárosi zöld-fehéreknél töltött két éve után Lengyelországba igazolt. A támadó középpályás 2023-ban a görög Levadiakosztól tért vissza Magyarországra, az ETO FC akkor még NB II-es csapatához, melyet 33 mérkőzésen szerzett hat góljával segített feljutáshoz, ám az előző idényben csak ősszel lépett pályára az NB I-ben, a Puskás Akadémia elleni  december 7-i mérkőzés után tavasszal csak az NB III-as második csapatban kapott lehetőséget hét találkozón, de az új idényben ott sem lépett pályára.

Az ETO FC most közölte, hogy Skvarka távozott a csapattól, a középpályás nevelőklubja, az MSK Zilina pedig bejelentette a visszatérését, s a csapat közleményéből kiderült, hogy a kisalföldiek felbontották a játékos szerződését, aki szabadon igazolhatóként írt alá 2026. június 30-ig, azaz az idény végéig.

Skvarka igazi ikonnak számít a zsolnaiaknál, saját nevelésű játékosként ugyanis 239 mérkőzésen 46 gólig és 61 gólpasszig jutott, a szlovák bajnokságot kétszer, a Szlovák Kupát egyszer nyerte meg a csapattal.

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
23 órája

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.25. 19:49

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 18:28

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16