Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

P. K.P. K.
2025.11.29. 12:29
null
Duarte korábban a román FCU Craiovában is játszott (Fotó: AFP)
Miközben az Újpest FC a vasárnapi, Kisvárda elleni bajnokira készül, a román sajtóban továbbra is a csapat portugál védőjének, André Duarténak a jövője a téma. Mint ismert, az FCSB-nél már biztosra veszik az érkezését, noha még élő szerződés köti Újpestre. A digisport.ro feleleveníti a 28 éves belső védő korábbi, romániai botrányát.

 

 

Pénteken beszámoltunk róla, hogy a bukaresti FCSB sportigazgatója, Mihai Stoica a román sajtóban úgy nyilatkozott, szóban megegyezett a portugál André Duartéval, hogy Újpestről két és fél évre Bukarestbe szerződik. A játékos már korábban elbúcsúzott a magyar klubtól, csakhogy 2028-ig érvényes szerződés köti Magyarországra, és az újpestiek nem adtak tájékoztatást arról, hogy Duartéval elváltak volna a klub útjai.

A digisport.ro szombati cikkében arról ír, valószínűleg a játékos még nem tudott megegyezni az Újpesttel a távozása feltételeiről, ezért nem írhatott alá a bukarestieknél. Ugyanakkor a portál feleleveníti a 2022–2023-ban az FCU Craiovában futballozó Duarte korábbi romániai átigazolási botrányát.

Az az ügye abból adódott, hogy 2023 nyarán a Craiova egyoldalúan, a korábbi megállapodás alapján, az opciójával élve meghosszabbította a játékos szerződését, aki viszont ebbe nem egyezett bele. Jogi vita alakult ki a felek között, melyben a Craiova panaszt nyújtott be a román szövetségnek, amely a klubnak adott igazat, így nem játszhatott az olasz Reggianában, melyhez szeretett volna átigazolni. Duarte a FIFA-hoz fordult és a nemzetközi szövetség a javára döntött, ahogy később a lausanne-i székhelyű sportbíróság, a CAS is. A védő Eszéken kötött ki – a Reggiana kölcsönjátékosaként –, onnan érkezett tavaly nyáron Újpestre.

„Később Duarte ismét egy botrány közepén találta magát. Sajtóhírek szerint fegyelmi okokból kikerült az Újpest keretéből. Ezután jelentette be távozását” – írja a digisport.ro, amely szerint Duarte múltja és jelenlegi, magyarországi vitája aggodalomra adhat okot az FCSB számára.

Duarte legutóbb a 11. fordulóban, a DVSC elleni, 5–2-es vereséggel végződő mérkőzésen játszott az Újpestben, az előző három NB I-es meccsre már be sem nevezték őt a fővárosiak.


 

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
3 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
19 órája

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Felkészülés: nem bírt egymással az Újpest és a kolozsvári Universitatea

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 20:50

Felkészülés: a Nyíregyháza kétgólos vereséget szenvedett a Wolfsbergtől

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 20:21

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik