A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Meghökkentő gasztrokulturális futballtörténeti időutazáson vettem részt a minap, a kulináris időkerékből kiszédülve pedig olthatatlan vágy fogott el, hogy a konyhaművészeti próbát megkíséreljem betűkkel is megemészteni. De hogyan is váltam kísérleti alanyává az utóbbi idők talán legizgalmasabb sporthistóriai szakácsakciójának?

A dolog úgy kezdődött, hogy Ringer István, a Kazinczy Ferenc Múzeum (egyébként régész végzettségű és -lelkületű) igazgatója hozzájutott egy réges-régi menükártyához. A Kellner és Mohrlüder Kő- és Könyvnyomdai Műintézete kivitelezésében készült, archaikus díszítéssel, szőlőmotívumokkal ékesített darabon az elegáns betűkkel sorolt fogások fölött, a „Menu” címből kirajzolódó kompozícióban néhány igencsak figyelemreméltó szimbólum látható: középen egy barna bőrszeletekből összevarrt ősi football-labda áll, abból három lándzsás zászlórúd magasodik ki, egyiken a piros-fehér-zöld magyar, másikon a brit Union Jack-lobogó feszül, közöttük pedig a BTC fehér-piros zászlaja csüng. A míves papírlap alján dátum is olvasható: 1901. október 10–13.

Amikor a fenti részletek alapján sor került a relikvia azonosítására, Dénes Tamás, a kikezdhetetlen tudású futballtörténész nyújtott rögtönzött telefonos segítséget, azonnal köpve az adatot: az étlap a nevezett évben a magyar labdarúgás első bajnoki címét megnyerő Budapesti Torna Club és a Londoni Civil Service csapatának pesti mérkőzéséhez kapcsolható. Azt szerényen elhallgatta a forrásközlő, hogy a szóban forgó találkozón dédapjának testvére, Róka János is pályára lépett a BTC színeiben.

Pályára lépett, és ha nem viselte meg gyomrát a Millenáris pályán elszenvedett 5:1-es vereség, nyilván evett is a különleges ételekből, amelyeket a nemzetközi sportbarátság jegyében a banketten az angol és a magyar csapat tagjainak felszolgáltak. Előkelő tételeket állítottak össze a szakácsok a messziről jött vendégek tiszteletére, a hatfogásos menüsort az előkerült dokumentumnak köszönhetően pontosan ismerjük. Kezdésnek „Potage St. Germain” került az asztalra, a borsóból készült francia püréleves eredete XIV. Lajos (1643–1715) udvarához, hely szerint a ­Saint-Germain-en-Laye-i királyi kastélyhoz kötődik, ugyanis a Napkirály főkertészének itt sikerült nemesítenie az édes zöldborsót. Miután csillapodott a meccs utáni első éhség és kiürültek a leveses tányérok, a pincérek hozták is az első főfogást, a „Fogas á la Mornay” nevű halspecialitást, amelynek neve a hugenották pápája, Philippe de Mornay (1549–1623) emlékét őrzi. Francia történelmi alakról, Francois-René de Chateaubriand (1768–1848) vikomtról kapta a nevét a következő étel is: a „Chateaubriand á la Parisienne” marhabélszín-különlegességgel kényeztették a nagy csatában megfáradt futballisták emésztőrend­szerét. És még hol volt a vége! Újabb ínyenc falatok következtek, immár az édes ízek világából, a „Gateau aux Pommes” néven kínált almatortával folytatódott a vacsorakaland, majd lecsengetésként sajtot („Fromage”) és „Dessert”-et szolgáltak fel. 

A desszerthez érve muszáj elkanyarodnom az 1901-es lakoma témájától és felidézni, hová jutott a magyar futballgasztronómia több mint nyolc évtized leforgása alatt. A hőskor sportnemzedékének a legszebb francia hagyományokat folytató, nemes konyhaművészeti miliője csúnyán kiveszett a menzaszagú huszadik század során, ha maradt is volna valami az elegáns ízlésből, azt a szocializmus böfögte ki végleg a konyhák környékéről. Mi jutott a nyolcvanas években a magyar labdarúgás asztalára? Semmi potage, semmi chateaubriand, csak bundás alma. Ajánlja személyesen Varga József, azaz Varga „Kacsa”, a hírhedt 6–6-os Volán–Honvéd meccs nyomán eltiltott kispesti hátvéd a Képes Sport hetilap 1984. karácsonyi főzőrovatában. A Gyümölcstorta a la Kacsa című, önéletrajzi ihletésű receptleírás alighanem a magyar gasztroirodalom legönironikusabb alkotása: „Egyesek szerint tán stílszerűbb lenne, ha az én desszert ajánlatom az alma bundában volna, jó időre azonban még Móra Ferenc Kincskereső kisködmönjét sem veszem a kezembe, mert még az is erre a kínos botlásra emlékeztetne. Most már, hogy szerencsére túl vagyok mindezen, a lakoma befejezéseként gyümölcstortát készítenék. Hat tojásból, 12 deka lisztből, 12 deka cukorból, fél citrom reszelt héjával és egy doboz felvert tejszínnel és egy csomag sütőporral piskótatésztát készítek…”

Bár az ismert adatok szerint már a századforduló utáni években kifőztek bundameccseket a labdarúgás titkos boszorkánykonyháiban, az 1901 októberében európai turnéra érkező londoni tisztviselők csapatának fellépéseit nem kísérte efféle gyanú. Játszott a Civil Service két találkozót Prágában a Slaviával (először 4:3-ra kikapott az utazási fáradalmaktól elcsigázott londoni társaság, aztán visszavágott 5:0-val), Bécsben 7:0-ra legyőzte a Crickettereket, aztán Budapesten csillantotta meg az angol futballtradíciók szépségét és eredményességét. Négy nap alatt ette végig a háromfogásos pesti menüsort, előételnek a 33 FC-t fogyasztotta el (4:1), aztán a MUE együttesét nyomta le a torkán (6:1), a BTC elleni 5:1-es siker volt a hab a tortán. Pedig nem akármilyen nevek sorakoztak a BTC oldalán, a Sport-Világ beharangozója szerint a következő, Hajós Alfréddel, Manno Miltiadesszel fémjelzett tizenegy szállt harcba az angolokkal: Bádonyi – Harsády, Wagner – Manno, Ordódy, Fey – Buda, Skrabák, Hajós, Róka, Minder. A harmadik félidő eseményeiről és a korabeli menükártyához kötődő fogadásról szintén a Sport-Világból tudhatunk meg részleteket: „Vasárnap este a vendéglátó B. T. C. bankettet rendezett az angolok tiszteletére a Royal-szálló termében. Iszer Károly angol nyelven tartott beszédében üdvözölte a Civil Service-t, mire ennek titkára, Holland hosszú, a magyar sport niveauját tárgyaló rendkívül érdekes beszéddel válaszolt. Örömmel jött, – úgymond – Budapestre, mert az itt járt Richmond és Southampton a legnagyobb elragadtatással beszéltek a magyar vendégszeretetről s a sportközönség érdeklődéséről. Ami a mérkőzéseket illeti, ők nagy fölény tudatában jöttek Budapestre s meglepetéssel konstatálja, hogy az alig négyesztendős magyar footballsport oly niveaut ért el, melyhez hasonlót a világ semmiféle nemzete ez idő alatt nem mutathatott volna fel. [...] Végül köszönetet mond a barátságos vendéglátásért, a rendező egyletnek s különösen annak másodelnökének, Iszer Károlynak, kinek szép kancsót nyújtottak át, bevésve azzal a felírással: »An Ideal Sportsman«. Jász Géza beszélt még, kinek szép gondolatokban gazdag pohárköszöntőjét az angolok lelkesen megtapsolták.”

A protokolláris formaságokat mellőzve, teátrális tósztok és zajos taps nélkül, de hasonló megbecsüléssel fogadtuk Ringer István modern kori „előadását” is, amely egyszerű ötletre épült: sátor­aljaújhelyi lakáséttermében, a Barátszerben megpróbálta rekonstruálni az 1901-es menüsor néhány elemét, ízekben is megidézve a századforduló futballvilágát. Orosz Zsolttal, a Futballkutató blog sporttörténeti finomságokra fogékony szerkesztőjével alkottuk a szűk körű ebéd kéttagú vendégkörét, és a „gasztrokulturális gondolatkísérlet” után nehéz eldönteni, mi tette ránk a legnagyobb hatást: az olívaolajban pirított dióval megszórt borsókrémleves, a Bodrog-holtágból vendéglátónk által kifogott, hagymás törtburgonyával kínált fogas, vagy az érzés, hogy úgy csinálunk, mintha…
Mintha 1901-et írnánk, ott ülnénk mi is az angol footballistákkal a Royal-szálló dísztermében, érezve lábunkban a felázott Millenáris-pályán vívott küzdelem fáradalmait. És mintha a labdarúgás kultúrköreire is kiterjeszthető lenne a világhírű Four Seasons New York-i éttermet felépítő egykori futballcsatár, Kövi Pál (1924–1998) igazsága. A gasztronómia Puskás Öcsijének nevezett nagy újító kulcsgondolatát éppen a sátoraljaújhelyi Barátszerben, az életművének szentelt nyáresti beszélgetésen hallhattuk: „A népi muzsikához és a népdalkultúrához hasonló érték és páratlan művelődési kincs rejlik a gasztronómiában. Ezt a kincsesbányát fel kell tárnunk, alá kell szállnunk a mélyére, mert minél mélyebbre hatolunk benne, annál magasabbra jutunk a tudás és a szellem dolgában.”
Hiszen tudjuk jól: a lényeg a meccs utáni kézfogás és a bankettvacsora, a többi csak köret.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!