Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2026.02.06. 11:43
null
Markgráf Ákos tudja, miben kell fejlődnie (Fotó: Czinege Melinda)
Eleinte balhátvédként láttuk, ám belső védőként stabilizálta helyét a Puskás Akadémiában Markgráf Ákos. A 20 éves futballista lapunknak beszélt a posztváltásairól, Patrizio Stronati kiszorításáról, a kávézásról Wojciech Gollával, valamint arról, mi hiányzik belőle a szintlépéshez.

– Melyik az igazi posztja: balhátvéd vagy középhátvéd?
– Jószerével már én sem tudom – mondta lapunknak Markgráf Ákos, aki az utóbbi hónapokban a védelem tengelyében nyújt jó teljesítményt a Puskás Akadémiában. – Emlékszem, fiatalon kényszerből belső védő lettem, ám amint beléptem a felnőttfutballba, kitoltak a bal szélre. Miután felvettem a ritmust, visszahúztak középre, majd az első csapathoz kerülve Hornyák Zsolt vezetőedző balhátvédként számolt velem, az ősz közepe óta viszont ismét a tengelyben játszom. A gyorsaságomra mindkét poszton szükség van, a vonal mellett hasznos, hogy jók a beadásaim és a mélységi passzaim, valamint az egy az egy elleni csatákat általában megnyerem, míg középen a keresztlabdáimra és a kemény párharcaimra lehet számítani. Belső védőként jobban szeretek játszani, de nekem teljesen mindegy, mi a szerepkör, csak pályán legyek.

– Hornyák Zsolt mivel indokolta a posztváltást?
– Különösebb magyarázatot nem adott, annyit mondott, hogy oldjam meg az új feladatot – szerintem hellyel-közzel sikerült.

– Az éveken át alapembernek számító Patrizio Stronatit kipöckölte a csapatból, ő azóta már Újpesten játszik…
– Mindig is tiszteltem Patriziót, nagyon korrekt, egyenes ember. Jellemzően balhátvéd voltam, amikor egymás mellett játszottunk. A pályán sokat tanultam tőle, jó kapcsolatot ápoltunk, de ez a profi futball velejárója. Sohasem éreztem, hogy neheztelne rám, és az edzésen oda akarna nekem pakolni, amiért az ősszel átvettem a helyét bal oldali belső védőként. Amikor megtudtam, hogy Újpestre szerződik, tiszta szívemből kívántam neki nagyon sok sikert.

– A tavasszal Wojciech Gollával alkothat párost a hátvédsor tengelyében. Milyen vele a (játék)kapcsolata?
– Még szorosabb, mint Patrizio Stronatival volt. Kávézás közben jellemzően az a témánk, hogyan tudnánk egymást még jobban támogatni a pályán. Örülök, hogy ilyen kaliberű futballista mellett játszhatok, mert szívesen átadja a tapasztalatát, rengeteget lehet tőle tanulni. Mindig mondom neki,  ne tartsa magában, ha szerinte valamit rosszul csinálok, mert szerintem az őszinteség visz előre – nem vagyok sértődős típus, akit ha kritizálnak, nekiáll duzzogni.

– Önkritikára hajlamos futballistaként adódik a kérdés: miben kell fejlődnie a szintlépéshez?
– Elsősorban még jobb százalékban kell megnyernem a párharcaimat, illetve pontosabban kell megjátszanom a labdát. Rendszeresen felvállalok kockázatos passzokat, de a támadásépítés segítéséhez hatékonyabbnak kell lennem.

– Húszévesen a negyvenegyedik NB I-es meccsére készül. Hogyan látja a szerepét a csapatban?
– Minél többet játszom, annál inkább formálódik a személyiségem, válok egyre magabiztosabbá és lesz jobb a kiállásom. Befogadó a közösségünk, mindenki segítőkész a fiatalokkal, viszont az NB I-ben teljesíteni kell, fel kell nőni a feladathoz, hogy megragadjunk. Az idényben már annyi meccset játszottam, mint az előzőben összesen, pedig még csak február eleje van. Szerintem stabilizáltam a játékomat, szeretnék továbbra is kiegyensúlyozottan teljesíteni.

– Miért rapszodikus a Puskás Akadémia szereplése?
– Az előző évadban a ki-ki meccseken rendre felénk billent a mérleg nyelve,  ez most nem így van. A csapat viszont egyre inkább összekovácsolódik, ezzel párhuzamosan remélhetőleg a játékunk is javul.

– Csakhogy kevés gólt szereznek, a Kazincbarcika, a Nyíregyháza és a Kisvárda teljesít ezen a téren gyengébben önöknél. Ennek van valami oka?
– Ebben az évadban eddig nem sikerült olyan hatékonyan kihasználni a helyzeteinket, mint korábban, de az Újpest legyőzése lendületet adhat. Vasárnap a Zalaegerszeg ellen is bizonyítani akarunk, szeretnénk feljebb lépni a tabellán.

– Az önt képviselő ügynökségnek széles a nemzetközi kapcsolati hálója. Mikor érkezhet el a külföldre szerződés ideje?
– Nekem is az a vágyam, hogy neves európai bajnokságban játsszak, de most nem ez foglalkoztat, hanem hogy jól teljesítsünk a Puskás Akadémiával. Bízom magamban, hogy idővel kiérdemlem a lehetőséget, és megmutathatom magamat külföldön – ha esetleg nem az idén nyártól, akkor sem dőlök a kardomba. 

 

Legfrissebb hírek

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
3 órája

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
5 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
2026.02.04. 18:28

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
2026.02.04. 08:31

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28
Ezek is érdekelhetik