Rátalált a boldogság – 70 éves Kovács Attila, a Csepel korábbi kapusa

– Mennyit számított, hogy édesapja is kapus volt?
– Tősgyökeres pécsiként sokat! A Pécsi Lokomotívban védett, az élvonalig vitte 1952-ben. Azt viszont kevesen tudják, hogy a szintén válogatott Katzirz Bélának és nekem is edzőm volt.

– Némiképpen furcsa, hogy amikor a PVSK az NB II-ből az élvonalba jutott, ön az első osztályból kieső Csepelhez igazolt. Miért?
– Ez így valóban furcsán hangzik, de az történt, hogy egy korábbi Csepel—PVSK találkozón kiszúrtak a csepeliek, le akartak igazolni, csakhogy Pécsről nem engedtek el, fél évet ki kellett várnom. Így az őszi szezonban ugyan a PVSK-ban védtem, de tavasszal egy meccsen sem. A Csepel viszont kiesett az NB I-ből, így már a másodosztályban kerültem oda.

– Jól érezte magát? Egy régi motoros, Hajdú Lajos is ott védett, őt kellett kiszorítania.
– Nagyon jóban voltunk Hippivel, egyáltalán nem vetélytársként fogadott, sokat segített, tudta, enyém a jövő, 1979 tavaszán már én álltam a kapuban. Más kérdés, hogy kiestünk, de rá egy évre visszajutottunk az NB I-be, mi több a Közép-európai Kupában 1981-ben csak rosszabb gólkülönbséggel lettünk másodikok az eperjesiek mögött. Az 1981–1982-es idényben a legkevesebb gólt kapta a Csepel a mezőnyben, 1983-ban pedig negyedikek lettünk. Jó csapat volt, Lazsányival, Kelemen Gusztival, Gálhidi Gyurival, Kincses Bélával, Dékány Dekával, no és persze Kőhalmi Gáborral.

– Nagyon jól ment önnek a védés, a ligaválogatottként túrázó Ferencváros magával vitte.
– Nagy megtiszteltetésnek számított, hogy én is csapattag lehettem 1980-ban Dél-Amerikában. Jól is ment a védés.

– Mondok egy csapatot, emlékszik rá? Kovács A. – Farkas T., Kovács J., Róth, Tóth J. – Hannich, Kardos, Csongrádi – Kiss S., Törőcsik, Hajszán.
– Nem emlékszem, hogy ebben az összeállításban pályára léptünk. Forduló válogatottja?

– Majdnem! A Labdarúgás havi lap 1983-ban kihirdetett Év tizenegye. Nem véletlen, hogy képbe került a válogatottnál is.
– Lakat Károly szövetségi kapitány már 1979-ben az Egyesült Államok elleni találkozó előtt leültetett a kispadra, de az őt váltó Mészöly Kálmánnál sem kerültem pályára. Mezey György figyelt fel rám, és behívott az olimpiai csapatba. Volt egy nagyválogatott meccs a Népstadionban az NSZK ellen, amely előtt az olimpiai együttes a szovjetekkel mérkőzött. Én az utóbbin védtem, aztán az angolok ellen három-nullára elvesztett vébé-selejtezőn mutatkoztam be a nagycsapatban. Nagyon jó szakembernek tartottam Mezeyt. Kőhalmi Gabit én javasoltam neki az együttesbe, meghallgatott, azt mondta, én védek, nekem kell tudni, melyik centerhalf mögött vagyok a legnyugodtabb.

– Gyakorlatilag kirobbanthatatlan lett az A-csapatból, de még egy év sem adatott a legjobbak között, a belgák elleni 1984. júniusi mérkőzésen védett utoljára…
– Régebben sokszor elgondolkodtam, mi lett volna, ha… Ha leigazol a Bayern München.

– Tény, már a szovjetek elleni meccs után is áradozott önről a sajtó, a belgák ellen pedig több nagy ziccert is megfogott, a mérkőzés hőse lett.
– Nemcsak a Bayern keresett meg, belga csapatok is informális szinten, de elképzelhetetlen volt, hogy kiengednek, disszidálni pedig nem akartam.

– Ám augusztus végén robbant a bomba, bundázás miatt önt és Kőhalmit tíz évre eltiltották. Az 1984-es Volán–Honvéd (6–6) és a Nyíregyháza–Diósgyőr (2–7) meccsek mellett a Csepel–Nyíregyháza (0–3) is terítékre került…
– …és még néhány mérkőzés, amelyeken nem is védtem, mégis megbüntettek.

– Mi érzett akkor?
– Se kép, se hang, elvesztettem a talajt a lábam alól. Örültem, hogy munkát találtam.

– Haragudott valakire?
– Persze, de magamba fojtottam. Azóta pedig a szerintem felelősök elhunytak.

– Negyven év távlatából sem lehet megemlíteni a nevüket?
– Nem akarom, magas rangú katonai és politikai beosztást töltöttek be. A lényeg, hogy a Honvédnak kellett megnyernie a bajnokságot, ezért porciózták ki úgy a büntetést, hogy csak annyi pontot vontak le, amennyivel még bajnok lehetett. Az egyik vezető kijelentette, válogatott labdarúgók fejét akarja látni porba hullani. A honvédosokat leszámítva Kőhalmival ketten voltunk válogatottak…

– Előzetesben is volt…
– …huszonhárom napot, sőt elvittek Tökölre, ahol kényszerintézkedés keretében akartak kihallgatni, de az egészségügyi részleg sportszerető orvosa ezt megakadályozta. Nagy szerencsém volt, hogy tudta, ki vagyok.

– Futballista társaival megmaradt a viszonya?
– Nem. Ők sem kerestek, én sem a társaságukat. Magamba zuhantam akkor.

– Ám még októberben hat évre csökkentették az eltiltását, és 1986 augusztusában visszakapta a játékjogát. Gyakorlatilag két évre esett ki.
– Azért komikus volt, hogy amikor személyesen találkoztam az MLSZ-alkalmazottakkal, sajnálkoztak, mindenki felfelé mutatott, s ez alatt nem a jóistent értették… Szerintem ebből is látszott, hogy koncepciós per folyt ellenünk.

– Visszatérhetett, harmincévesen egy kapus nem számít öregnek.
– Valóban, de rosszul döntöttem, amikor a Vasashoz írtam alá. Hívott Komora Imre is a Honvédtól már vezetőként, de amikor hazamentem, otthon vártak a piros-kékek elöljárói, s feléjük billent a mérleg nyelve.

– A pénz miatt?
– Nem. Mondták, bennem bíznak, aztán a második idényemben odahozták Andrusch Józsefet, övé lett az egyes mez. Kisteleki István egy Vasas—Kaposvár mérkőzés után közölte, elégedett velem, de Békéscsabán nem én védek. Kölcsönbe Kaposvárra kerültem, majd Finnországba, ahol jól éreztem magam, de súlyos Achilles-ín-sérülést szenvedtem. Mire felépültem, Mészáros Bubu beprotezsált egykori klubjába, a Vitoria Setúbalba, de Portugáliában utolért a bundázás híre…

– Nem vidám történet az öné, pláne úgy, hogy élete majdnem tragédiába torkollott.
– Igen, alaposan megrángatott az élet: egyfelől súlyosan beteg feleségem elhunytáig otthonba kényszerült, ezzel párhuzamosan kis híján hajléktalanná váltam, mert képtelen voltam fizetni a svájci frank alapú lakáshitelt. Csepel polgármesterének köszönhetően bérelhetek egy garzont, abban pedig Deutsch Tamás az MTK elnökeként segített, hogy a klub női csapatánál edzősködhettem.

– Egyenesbe jött az élete?
– Azt leszámítva, hogy egy súlyos balesetet szenvedve élet és halál között voltam, és nem sokkal később szívműtéten is átestem, igen…

– Hogyan összegezné az elmúlt hetven évet?
– Ha most televízióban vagy rádióban lennénk, egy hosszú sípolás hallatszana a szöveg helyett… De abban biztos vagyok, hogy hátralévő időmben boldog leszek, mert hetven felé rátaláltam Tímeára, aki mindenben mellettem áll. Ha lehet, fejezzük be ezzel. 

KOVÁCS ATTILA NÉVJEGYE

Született: 1956. február 24., Pécs
Sportága: labdarúgás
Posztja: kapus
Klubjai: Pécsi Ércbányász, Pécsi VSK (–1978), Pécsi MSC (1978—1979), Csepel (1979—1984), Vasas (1986—1988), Kaposvár (1988), Magyar Kábel (1988—1989; 1990), Konkskapoet (finn, 1989)
Válogatottság (1983—1984): 7