Becsületbeli ügy – Malonyai Péter jegyzete

MOST AZTÁN egyértelműen kiderül, hogy melyik csapat a jobb – a Győr vagy a Ferencváros. A mai kupaelődöntőn ugyanis nincs korlát, mindkét edző azt küld pályára, akit akar. Oda a magyar- vagy fiatalszabály, jöhetnek azok, akik a leginkább alkalmasak a sikerre – az edzőjük szerint.

Ennek azért van jelentősége, mert Robbie Keane, a Fradi mestere ki tudja, hányszor sérelmezte, hogy korlátozottak a lehetőségei, számolgatnia kell, mielőtt csapatot hirdet. Készséggel elismerem az igazát, de ezzel együtt úgy vagyok vele, hogy a magyar ifjakat szívesebben nézem, mint az importsztárokat. Akik persze hogy fölényben vannak a Ferencváros keretében (22 a 36-ból). Biztos így van jól, ám – kövezzenek meg – én szívesebben nézném Gólik Benjámint (nem mellesleg a Szarvaskend elleni kupameccsen szolgált mesterhármassal), mint akármelyik Varga Barnabás hiányát enyhítendő pótszert. Igaz, Győrött sincsenek többségben a mi kutyánk kölykei (15/29), de Borbély Balázs nem sír-rí a szabályok miatt, teszi a dolgát különösebb hangzavar nélkül.

A lényeg, hogy mindenkinek igaza van, ráadásul az enyémmel szembemegy a nemzetközi trend is, így maradjunk annyiban, hogy a mai meccsen a pályára lépőknél csak egy igazság létezik: a győztesé. A legutóbbi két meccsen az ETO volt a jobb (3–1, 1–0), a győriek állnak a tabella élén, jó futballt játszanak, de a Fradi az Fradi – náluk minden megtörténhet. Lehet eső, lehet sár, azaz a vezérlégiósoknak akármilyen napjuk lehet (lásd Franko Kovacevic vasárnapi esetét az égbe lőtt ziccerrel vagy Toon Raemaekers ügyetlenkedését egy hete a Puskás ellen).

De ha már Fradi–Győr és kupa, eszembe jut az 1966-os, 1967-re halasztott döntő ismétlése, az a meccs, amellyel „tartozott” a Fradi a Győrnek, ám csak nagy nehezen, Vajda Sándor látványos öngóljával (kavarodás után az ötösről bombázott a jobb felső sarokba) tudta rendezni a tartozását. Bizonyíték, hogy volt még hátra negyedóra, ám a győriek kezdeményeztek többet. Így van az rendjén a becsületbeli ügyeknél.

A mai meccs is az. Mert játék kell, és nem csak a továbbjutásra utazó játszadozás, hiszen kétségtelenül a mezőny két kimagaslóan legjobbja csatázik egymással.
Ha unatkozik a néző, van akkora öngól, mint Vajda Sándoré volt. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!