Elhunyt az Újpest hétszeres bajnok játékosa

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.04.04. 20:18
null
Kellner Jenő 76 évesen hunyt el (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 76 évesen elhunyt a klub egykori játékosa, Kellner Jenő.

Kellner Jenő 1950. január 13-án született Tokodon, és szülőhelyén kezdett futballozni, majd az Újpesti Dózsa utánpótlásába került.

1970. november 28-án mutatkozott be az NB I-en, a Pécs 5–1-es legyőzése alkalmával gólt is szerzett. 1979-ig hét bajnoki címet nyert a negyedik kerületiekkel.

Újpesten 136 bajnokit játszott, majd 1979-ben a Volánhoz szerződött, ott újabb 20 mérkőzésen kapott szerepet. A védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó a Chinoinnál játszott pályafutása végén.

„Neve örökre összefonódik klubunk történetével. Tóth András szavaival élve: Kellner Jenő élt-halt az Újpestért. Már gyermekkorában a lila-fehér közegbe került, itt nevelkedett, itt vált azzá a játékossá, akit sokan a kor egyik legnagyobb tehetségének tartottak. Nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye volt kiemelkedő, hanem az a hozzáállás és szenvedély is, amellyel minden egyes alkalommal képviselte a klubot. Tóth András számára azonban nemcsak csapattárs volt, hanem nagyon jó is volt vele játszani – emlékezett vissza, majd hozzátette, hogy Kellner Jenő a legjobb barátja volt. Ez a kapcsolat túlmutatott a futballon, és jól példázza, milyen ember is volt ő valójában. Kellner Jenő nemcsak játékosként, hanem emberként is nyomot hagyott maga után” – méltatta az elhunytat az Újpest honlapja.

Kellner Jenő szombat hajnalban hunyt el, az UTE Baráti Kör tájékoztatása szerint temetéséről később intézkednek.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
13 órája

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
14 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
18 órája

Gyász: elhunyt Martos Győző

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 15:48

Litauszki Róbert szerint az év meccse lesz a vasárnapi Fradi–Újpest

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 13:14

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
2026.09.02. 14:32

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
2026.09.01. 19:46

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 14:52