Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.04.29. 16:02
null
Jasmin Mesanovic ötödik éve játszik Kisvárdán, de jelenleg kérdésesnek tűnik, hogy a nyáron marad-e (Fotó: kisvardafc.hu)
A Kisvárda sportigazgató-vezetőedzője, Révész Attila az elmúlt hetekben többször is elmondta, még az idény vége előtt több játékostól el fognak köszönni, „ne rontsák” a levegőt a klubnál azok, akik láthatóan nem tudnak már segíteni a csapatnak és lejár a szerződésük. A szakembertől azután érdeklődtünk, Aleksandar Jovicic és Branimir Cipetic távozása után a napokban várható-e újabb bejelentés.

„Akinek lejár a szerződése, és már láthatóan nem tud segíteni a csapatnak, attól már a befejezés előtt el kell köszönnünk, hogy ne rontsa a légkört” – nyilatkozta az NB I-ben 8. helyen álló Kisvárda sportigazgató-vezetőedzője, Révész Attila csapata múlt heti, DVTK elleni 2–1-es veresége után.

Azóta a klub kedden bejelentette, hogy két, az idény végén lejáró szerződésű légióstól már most elköszöntek:  Branimir Cipteic és Aleksandar Jovicic  is távozott. Révész Attilától szerdán afelől érdeklődtünk, várható-e még hasonló búcsú a következő napokban.

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 15:05

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Az idény végén egyaránt lejáró szerződésű Aleksandar Jovicic és Branimir Cipetic a keddi edzés után elköszönt a társaktól

 

„A keretet érintő további változásokra várni kell, amíg nem tudjuk, pontosan mennyi pénzt kapunk a következő idényben az MLSZ-től, ami a televíziós szerződésektől és a Szerencsejáték Zrt.-vel kötendő jogdíjas megállapodásoktól függ, amik az idény végén lejárnak, és még nincs új, aláírt szerződés” – reagált kérdésünkre Révész Attila. Mint ismeretes, a televíziós közvetítési jogokkal kapcsolatban az MLSZ április 17-én pályázatot írt ki, amelynek a benyújtási határideje csütörtökön jár le.  

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 14:52

Az MLSZ pályázatot írt ki az NB I-es mérkőzések közvetítési és sugárzási jogaira

A következő idénytől szóló időszakra lehet pályázni.

 

„Három olyan játékos van még a keretünkben – a kedden bejelentett távozókat nem számolva – akiknek úgy jár le a nyáron a szerződésük, hogy nincs hosszabbítási opciónk. Velük tárgyalni kellene a folytatásról, de minden attól függ, mennyi pénzből gazdálkodhatunk a következő idényben, amit most még nem látunk” – tette hozzá Révész Attila.

Információink szerint a kapus Kovács Marcell, valamint a cseh védő, Martin Chlumecky és a 34 éves bosnyák csatár, Jasmin Mesanovic esetében nincs automatikus hosszabbítási lehetősége a klubnak, de a fentiek miatt még nem született döntés a jövőjükről. A Kisvárda szombaton a Kazincbarcika ellen lép pályára, majd az utolsó fordulóban az ETO FC-t fogadja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők:–
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Babják Miroslav (ukrán-magyar, Szentlőrinc), Gyurkó Máté (Budafok), Heles Jaroslav (ukrán-magyar, Pécsi MFC), Körmendi Kevin (Tiszakécske), Osztrovka Maxim (ukrán-magyar, Karcag), 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dmitro Terzjohlo (ukrán)
Kiszemeltek: – 
Távozók: Branimir Cipteic (bosnyák-horvát, lejár a szerződése), Aleksandar Jovicic (bosnyák, lejár a szerződése), 
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Martin Chlumecky (cseh, lejár a szerződése), Kovács Marcell (lejár a szerződése), Jasmin Mesanovic (bosnyák, lejár a szerződése)
 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
15 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53