NB I: MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
MTK BUPAPEST–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – élőben az NSO-n!
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 13 óra (TV: M4 Sport). Vezeti: Zimmermann
A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!
♦ Az eddigi 27 élvonalbeli összecsapásuk alapján elsöprő a fővárosiak fölénye: 16 diadal, 7 döntetlen és mindössze 4 vereség.
♦ A párharc legutóbbi 5 meccse az aktuális hazai csapat legalább kétgólos győzelmét hozta, 3-szor az MTK-ét, 2-szer a Nyíregyházáét. Ebben az idényben mindkétszer 6 gól esett az összecsapásukon, februárban kétszeri hátrányból nyert 4–2-re a Szpari.
♦ Amikor az MTK volt a pályaválasztó, az NB I-ben 11 hazai győzelem, 1 döntetlen és 2 szabolcsi siker született, a gólkülönbség 35–6 a kék-fehérek javára. Vendéggyőzelemre ebben a párharcban 1981-ben és 2008-ban volt példa, mind a kétszer 1–2-es eredménnyel. A Szpari a legutóbbi 5 alkalommal csupán egyetlen gólra volt képes a Hungária körúton, tavaly októberben (5–1).
♦ Az előző 4 fordulóban nem talált legyőzőre az MTK (2 diadal, 2 iksz), – igaz, a ZTE kivételével a mezőny második felében tanyázó csapatokkal mérkőzött. Az ETO-é után jelenleg a kék-fehéreké a második leghosszabb veretlenségi sorozat.
♦ Már a 7. tavaszi győzelmét aratta legutóbb a Nyíregyháza a nemzetközi porondon való indulásért küzdő Zalaegerszeg ellen (2–1). Az előző 5 fordulóban felváltva nyert, illetve vesztett, ha a sormintát folytatja, most egy vereségnek kellene következnie. Ha ez jön be, a két együttes helyet cserél a táblázaton.
♦ A közepesnél csak kicsit jobb a fővárosiak otthoni mérlege (7–3–6), házigazdaként a legtöbb gólt szerezték (36), viszont a második legtöbbet is kapták (28). A legutóbbi 2 hazai meccsükön nem vesztettek pontot (3–0 a ZTE, 2–1 a Kisvárda ellen).








