A Honvéd átigazolta a Diósgyőr középpályását

2026.06.04. 10:52
null
Szamosi Ádám 2029-ig írt alá a Honvédhoz (Fotó: honvedfc.hu)
A Nemzeti Sport Online-on már januárban arról szám oltunk be, hogy a kölcsönszerződése lejártával nyáron végleg a Honvédhoz szerződhet a DVTK-tól a 19-éves U-válogatott középpályás, Szamosi Ádám, akinek az átigazolását szerdán jelentette be a kispesti klub.

 

„Örömmel jelentjük be, hogy 2029 nyaráig szóló szerződést kötöttünk fiatal középpályásunkkal, Szamosi Ádámmal – jelentette be a 19 éves játékos szerződtetését a Honvéd a honlapján. – Ádám partnerklubunktól, a Budai FC csapatától érkezett akadémiánkra 2021 februárjában, 2023 nyarán a Diósgyőri VTK szerződtette.” 

Szamosi az élvonalban még nem szerepelt, az NB II-ben 2024-ben, a Kazincbarcika kooperációs kölcsönjátékosaként mutatkozott be, de igazán az elmúlt két idényben, a Honvéd kölcsönjátékosaként tette le a névjegyét. 2024–2025-ben 14 NB II-es meccsen egy-egy gólt és gólpasszt ért el, 2025–2026-ban pedig kulcsemberré nőtte ki magát, 23 bajnokin szerzett négy góljával és ugyanennyi gólpasszával. Minden sorozatot figyelembe véve egyébként 40 tétmérkőzésen lépett pályára a Honvéd első csapatában, ezeken 6 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. 

„Nagyon hálás vagyok, hogy aláírhattam ezt a szerződést, nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni a karrierem, amikor visszatértem a Honvédhoz. Dupla öröm számomra, hogy itt, Kispesten – ahol az utánpótlásban is játszottam – megkaptam a bizalmat és számítanak rám. Új fejezet kezdődik ezzel a karrieremben, hiszen immáron – nemcsak kölcsönben, hanem hivatalosan is, ahová tartozom – a Honvéd játékosa vagyok" – nyilatkozta az aláírást követően a honvedfc.hu-nak.

Ugyanakkor a szerződéskötés ellenére nem biztos, hogy a középpályás marad Kispesten. Korábban már jeleztük, hogy a Serie A-tól búcsúzó Cremonese megfigyelői személyesen nézték meg Szamosit a DVTK elleni Magyar Kupa-meccsen és a spanyol Cetla Vigo, a francia Lille, valamint több olasz másodosztályú csapat érdeklődéséről is hallani. 

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HONVÉDNÁL
Érkezők: Deian Boldor (román, ETO FC, szabadon igazolhatóként), Szamosi Ádám (DVTK – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Somogyi Ádám (Videoton FC Fehérvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Somogyi Ádám (Csehország, MTK, ETO, legutóbb Videoton FC Fehérvár – kölcsönben), Tomás Tujvel (szlovák-magyar, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
10 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22