Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

P. K.P. K.
2026.06.30. 13:42
null
Rácz Gergő visszatért Paksra (Fotó: paksifc..hu)
Két NB I-es labdarúgócsapat keretében is változás történt kapusposzton.

 

A Paksi FC bejelentette, hogy visszatér a klubhoz a 30 éves kapus, Rácz Gergő, aki az elmúlt másfél évet a Honvédnál töltötte, előtte pedig az MTK-ban, míg 2016 és 2023 között Pakson futballozott. Az NB I-ben 66 meccsen szerepelt pályafutása során, ebből 63-szor a Paksi FC játékosaként. Ő a tolnaiak első nyári szerzeménye.

„Az elmúlt időszakban nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy azt elterveztem, majd jött a paksi megkeresés, amit ezúton is köszönök Haraszti Zsoltnak. Az elmúlt években folyamatosan követtem a csapat teljesítményét, és mivel nem voltak nagy mozgások, mindenkit ismerek, így mintha hazajöttem volna. Van egy kis lemaradásom, de keményen dolgozom, és megteszek mindent az edzések alkalmával, hogy újra jó formába kerüljek” – fogalmazott visszatérését követően a paksifc.hu-nak Rácz Gergő.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Rácz Gergő (Kispest-Honvéd)
Kölcsönből visszatérhetnek: Debreceni Ákos (Kecskeméti TE), Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Haraszti Zsolt (Videoton FC Fehérvár), Pető Milán (Diósgyőri VTK), Rideg Bálint (Videoton FC Fehérvár), Szalai József (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: –
Távozók: Ádám Martin (szabadon igazolható), Hinora Kristóf (MTK Budapest), Simon Barnabás (FC Ajka), Tamás Olivér (Haladás)
Kölcsönből visszatér klubjához: Alaxai Áron (Nyíregyháza Spartacus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


A Kisvárda pedig Hrabina Alex távozását jelentette be.

Hrabina Alex szerződése lejárt Kisvárdán (Fotó: kisvardafc.hu)

„A június 30-án lejáró szerződését nem hosszabbították meg a felek, így Hrabina Alex két év után távozik Kisvárdáról. A most 31 éves kapus 2024-ben Tiszaújvárosból érkezett, és az NB II-es idényt vele a kapuban kezdtük meg, az első öt bajnoki meccsen jutott szóhoz. Később Magyar Kupa-mérkőzésen és az NB III-as tartalékcsapatban kapott lehetőséget – szerződésének lejártával pedig véget ért a kisvárdai időszaka” – írja a kisvardafc.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők: Christián Herc (szlovák, DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Babják Miroslav (ukrán-magyar, Szentlőrinc), Gyurkó Máté (Budafoki MTE), Heles Jaroslav (ukrán-magyar, Pécsi MFC), Körmendi Kevin (Tiszakécskei LC), Osztrovka Maxim (ukrán-magyar, Karcagi SC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dmitro Terzjohlo (ukrán)
Kiszemeltek: 
Kölcsönből visszatér klubjához: Pintér Filip (Vasas FC), Szabó Szilárd (Ferencvárosi TC)
Távozók: Branimir Cipetic (bosnyák-horvát, lejár a szerződése),  Hrabina Alex (szabadon igazolható), Aleksandar Jovicic (bosnyák, lejár a szerződése), Medgyes Sinan (szabadon igazolható), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 perce

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
3 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
5 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48
Ezek is érdekelhetik