A holnap reménye – Galambos Dániel jegyzete

Félő, a magyar futball, annak is a velejét képező honi akadémiai rendszer máig nem ismerte fel, hogy az utánpótlás egyetlen valós célja, hogy minél több, lehetőleg tökéletesen képzett, a négy nagy területen, vagyis a technikai, taktikai, erőnléti, mentális aspektust tekintve is minőségi futballistát adjon a felnőtt labdarúgásnak. Semmi más. Ehhez képest jellemzően továbbra is az alapján ítélik meg az utánpótlásedzőket, nyer-e a hétvégén a csapat vagy sem. E körül forognak akadémiai igazgatók, szövetségi sportvezetők gondolatai, pedig nagy ívben tenni kellene arra, győz-e szombaton az U12, egyedül az kellene, hogy foglalkoztassa a szakmai főnököket és trénereket, fejlődik-e a tehetség, ehhez megfelelő környezetet biztosítunk-e, odafigyelünk-e az egyéni képzésére. És hogy nem engedjük el a kezét a reménységnek, aki nyilvánvaló jelét mutatja annak, futballistává válhat, csak éppen később érő, mint a nála egy fejjel nagyobb és tíz kilóval erősebb kortársa. Aki most még lehet, hogy megnyeri (az edzőnek) a meccset, de öt év múlva szinte bizonyosan nem sikerül neki, mert láthatóan az akcelerációja az egyetlen erénye.

Ez a téves felfogás száműzte kevés híján a pályák környékéről a 12 éves Nagy Ádámot, aki a Wágner testvéreknek, no meg a szívósságának és a benne szerencsére újra csak felbuzgó futballimádatának hála mégsem veszett el, és vált 88-szoros válogatott futballistává. Az persze viszonylag hamar kiderült, akkora klasszis sohasem lesz belőle, mint személyes kedvencéből, Andrés Iniestából – kiből lett persze? –, de nyert vele a honi futball egy szuperintelligens, mindig megbízhatóan játszó, szerelni tudó, nagy munkabírású hatost-nyolcast, akire – pláne Phi­lippe Rommens kiállítása után – történetesen az Európa-liga-főtáblára hajtó Ferencvárosnak is nagy szüksége lehet. A 31 esztendős középpályás tíz év olaszországi és angliai tapasztalatot hoz magával, és azt a profizmust, amelyre a nemzetközi porondon példásan szereplő Fradinak is szüksége lehet. Mondjuk, azért, hogy ne engedjen el olyan látványosan egy-egy hazai bajnokit, és ugyanazzal az elánnal, győzelmi vággyal menjen bele a Paks elleni meccsbe, mint a Twentével szembenibe.

Ha csak ebben segíteni tud a gyepen is roppant hasznos Nagy Ádám, már megérte a Fradinak hazacsábítani. Pláne, ha ezzel visszahódítja a hazai trónt, és elindulhat újra a legrangosabb és legnagyobb pénzt ígérő kupasorozatban.

Ha pedig a középpályás személyes sorsából is tanul, és még többet – elsősorban szaktudást – öl bele az utánpótlásába, hívei még talán azt is megérik, hogy nem csak egy magyar mezőnyjátékos vonul ki Fradi-mezben a pályára El-selejtező mérkőzésre…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!