A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

B. A. P.B. A. P.
2026.08.14. 08:00
null
Csinger Márk a Groningenben folytatja (Fotó: fcgroningen.nl)
A holland FC Groningen bejelentette, hogy az ETO FC egyszeres magyar válogatott középhátvédje, Csinger Márk náluk folytatja a pályafutását.

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, Csinger Márkot szerződtette az FC Groningen, számolt be a hírről mindkét klub.

A 23 éves, Jászberényben született védő a 2022–2023-as és a 2025–2026-os idényben volt az ETO FC játékosa. Az előző évadban alapembere volt a bajnoki címet szerző csapatnak, ennek elismeréseként nyáron szerződést hosszabbított a győriekkel. A mostani szezonban sérülés miatt csak két BL-mérkőzésen tudott pályára lépni. Az ETO klubhonlapja megemlíti, hogy Csinger abba a Groningenbe igazolt, amelyből többek között Dusan Tadics, Jörgen Strand Larsen, Luis Suárez, Arjen Robben és Virgil van Dijk is még feljebb lépett.

A Győrben 56 meccsen futballozó Csinger júniusban, a Finnország ellen 2–1-re megnyert felkészülési találkozón mutatkozott be a válogatottban.

A 23 éves védő megfordult az olasz SPAL utánpótláscsapataiban is. „Amikor Olaszországba mentem, 16 éves voltam. Ez nagyon fiatal kor, de minden sportbeli lépésemet azért teszem, hogy jobb legyek, a saját fejlődésem érdekében. Nagyon jó évet zártam, eddigi karrierem legjobbját. Hét év után letaszítottuk a Ferencvárost a trónról, és én is debütálhattam a válogatottban. Ez volt számomra a tökéletes pillanat, hogy megtegyem ezt a lépést. Az Eredivisie érdekes bajnokság, az FC Groningen pedig olyan klub, amely lehetőséget ad a tehetségeknek a fejlődésre. Bár már van tapasztalatom, még mindig sokat tanulhatok. Nagyon örülök, hogy itt lehetek” nyilatkozta a holland klubhonlapnak Csinger.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy hallottam az FC Groningen érdeklődéséről, elkezdtem jobban utánajárni a klubnak, és néztem videókat. Természetesen a múlt hétvégi győzelemről is: micsoda fantasztikus hangulat volt a stadionban! A szurkolók lelkesedése hatalmas. Alig várom, hogy megismerkedjek a csapattársaimmal és kapcsolatba kerüljek a szurkolókkal. Alig várom, hogy focizhassak.  Olyan játékos vagyok, aki harcolni akar a csapatért, és mindent beleadok. Szóval készen állok!” – mondta a 23 éves magyar védő, aki 2030-ig írt alá a Groningennel, ahol a négyes számú mezt kapta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Leon Balogun (nigériai, Arisz Limassol – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Csinger Márk (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Modou Lamin Mass (gambiai, Almasi Football Academy – Nigéria), Modou Lamin Marong (gambiai, FC STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia, kölcsön után végleg), Umathum Ádám (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Kölcsönbe érkezők: Viktor Djukanovics (montenegrói, Hammarby IF – Svédország)
Kölcsönből visszatérők: Urblík Norbert (magyar-szlovák, FC STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Mamadou Barry (szenegáli, Union Saint-Gilloise – Belgium), Marc Giger (svájci-kameruni, Union Saint-Gilloise – Belgium), Rodrigo López (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Keylor Navas (Costa Rica-i, Pumas UNAM – Mexikó), Yaakobishvili Antal (Girona FC – Spanyolország) 
Távozók: Ledio Beqja (albán, Egnatia – Albánia, legutóbb kölcsönben Dinamo City – Albánia), Deian Boldor (román, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Farkas Balázs (BVSC-Zugló, kölcsön után végleg), Senna Miangué (belga, Aktobe – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (ukrán-magyar, Girona FC – Spanyolország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország), Csinger Márk (Groningen – Hollandia) 
Kölcsönbe távozók: Csorba Noel (FC Ajka), Jovan Zivkovic (osztrák-szerb, FK Radnicski 1923 – Szerbia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nadir Benbuali (algériai, Pyramids FC – Egyiptom), Schön Szabolcs (Stoke City – Anglia; Lecce, Modena – Olaszország; Darmstadt – Németország), Tóth Rajmund (Bröndby – Dánia, 1. FC Nürnberg – Németország, Konyaspor – Törökország, Górnik Zabrze – Lengyelország)

 

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
8 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
10 órája

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
13 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
22 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 23:10