A győzelmek hatása: egyre többen ismerik Babó Leventét
Feltűnő szerénységgel jegyezte meg Babó Levente, a felcsútiak szakvezetője a Vasas elleni győztes bajnokit követően, hogy „Ismeretlen edzőként léptem be a Puskás Akadémia NB I-es csapatának öltözőjébe, és fontosnak tartom, hogy a válogatott, rutinos labdarúgók pozitív érzésekkel fogadtak.”
Nos, ez az „ismeretlen” edző a tabella élén áll a csapattal, amiből egyrészt öt forduló után nem feltétlenül érdemes messzemenő következtetéseket levonni, másrészt olykor a kedvező csillagállás is kellett hozzá, merthogy a hétvégén a kiállításig nem úgy tűnt, hogy három ponttal távozik a Felcsút Angyalföldről, de rövid táv és vélt szerencse ide vagy oda, újonc trénerével a kispadon a Puskás Akadémia az éllovas.
Ki ez az edző, aki egyelőre veri a mezőnyt?
Hogy a Vácban öt NB I-es meccset játszott, az MLSZ adatbankjából hamar kiderül, az is, hogy Csongrád és Pécs után alacsonyabb osztályban folytatta. Azt is tudjuk, hogy edzette az U18-as és az U19-es válogatottat, az előző évadban a Puskás NB III-as csapatát, miközben a felcsúti U19-cel kétszer is a legjobb 32 csapatig menetelt az ifi BL-ben. S ez csak a felszín. Hogy valakit megismerjünk, illik ennél mélyebbre ásni. Babó Levente pedig partner a lélekbúvárkodásban. A szeánsz első etapja azt feszegeti, mire gondolt először, amikor a felcsúti második csapat trénereként felkérték a nagyok irányítására? Volt-e benne félsz? Mit gondolt, elég ehhez a feladathoz?
„Azóta is ezen agyalok – felelte a virtuális kanapéról lapunknak Babó Levente. – A Vasas ellen is, amikor az első félidőben nem sikerült a védekezést rendezni, az fogalmazódott meg bennem, hogyan tudok segíteni a csapatnak. Ez a feladat egyfolytában kihívások elé állít. Az NB I-es vezetőedzői poszt eleve kihívás, de azt tartottam a lehetőségben leginkább vonzónak, hogy abban a klubban ülhetek le a kispadra, amelyben két évig már együtt dolgozhattam a fiatalokkal. A nyáron felhoztunk közülük hatot, az NB III-as együttesből. Tizenkét éve vagyok edző, és azért valahol mindig az volt a cél, hogy egy nap eljussak ide, szóval, el kellett vállalni. A szereplésünk engem is meglep, ugyanakkor a játékosminőség adva van. És éppen ezért, mert több, a válogatottat is megjárt labdarúgóval dolgozhatok, az edzések nívójával nekem is meg kell felelni az ő igényeiknek.”
Az edzői lélek bugyraiban való további kutakodásunk a futballfelfogást, a hivatás szépségeit és nehézségeit, a különböző edzői szerepeket feszegeti. Például azt, „ismeretlenként” milyen képet akart magáról játékosaiban kialakítani? A szigorú trénerét, aki mindjárt az elején megmutatja, ki az úr a háznál, vagy simulékonyabb attitűddel inkább a partneri viszony megteremtésére törekedett?
„Egy általam sokra tartott edzőtől kaptam azt a tanácsot, hogy legyek iszonyatosan kemény, mondván, az NB I-es játékosokkal nem lehet finomkodni, ne akarjak velük sokat kommunikálni, legyek rideg távolságtartó. Elkezdtem ezen gondolkodni, aztán arra jutottam, nem agyalom ezt túl, ami természetesen jön belőlem, azt teszem, így pedig nagyon emberi viszony alakult ki közöttünk. Azért, ha valaki játékosként eljut erre a szintre, az azt jelenti, profi, de elvárja, hogy te is profi légy. Edzőként őszintének kell lenni, éreztetni a játékossal, hogy érted a dolgod, és ha megvan a jó emberi kapcsolat, az adódó problémákat is könnyebb kezelni. Azt szeretném, ha minél inkább közelítenénk a nemzetközi nívóhoz, ez adja a futballfelfogásom alapját. A játék újrakezdésekor a bátor labdakihozatalra törekszünk, kombinatív futballban gondolkodunk, de megadjuk a hosszú labdáknak is az esélyt. Edzőként abban lelem a legnagyobb örömömet, amikor azt látom, a közös munkának hála fejlődik a játékos, magabiztosabban futballozik, szintet lép. Immár felnőtt edzőként azt is felfogtam, mennyire fontos a győzelem, nekem is kezd egyre lényegesebbé válni. Egy tréner minden meccsre alaposan felkészül, aztán sokszor öt perc után kiderül, valami egész más történik, a célom olyan játékosokat nevelni, akik maguktól is észlelik a változást, és tudnak erre reagálni. Ha labdarúgóként kevés is az NB I-es meccsem, negyvenszer, ötvenszer ültem az élvonalban a kispadon, Vácon a kilencvennégyes bajnokcsapat játékosai közül néhányan stábtagként dolgoztak velünk, s bizony sok mindent hasznosíthatok abból, hogy helyet foglalhattam egy ilyen öltözőben.”
Ahova most bejár, abban is válogatott futballisták készülődnek – Nagy Zsolt, Lukács Dániel, Dárdai Palkó vagy Laros Duarte. Az önismereti utazás utolsó állomása azt kutatja, mire juthat idén az „ismeretlen” és csapata.
„Nem lehet most még megmondani. Megyünk előre, fontos, hogy a fiatalok fejlődjenek, a tapasztalt játékosainkat pedig olyan állapotban kell tartsuk, hogy a válogatottjuknak segítségükre legyenek. Ahhoz, hogy az erőviszonyokról valós képet kapjunk, egy körnek biztos le kell mennie. S hogy szoros bajnokság lesz az idei, az nagyon valószínűnek tűnik.”
