Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Bár Efraín Juárez vezetőedző a kiesést követően arra panaszkodott, hogy a győri csapat keretmélysége nem tette lehetővé a Riga FC legyőzését, a klub vezetősége a jelek szerint folytatja a játékosok kiárusítását.
Az alapemberek közül Vitális Milán ugyebár már aláírt a görög AEK Athénhoz, Csinger Márk szerződtetését péntek reggel jelentette be a holland Groningen, és az sem titok, hogy Tóth Rajmund iránt több klub is érdeklődik.
Tóthról a német Bild azt írta, hogy az eddigi két esélyes, a dán Bröndby és a német másodosztályú Nürnberg kiszállt az aláírásáért folytatott versenyből. A Bröndby vezetőinek a lap szerint az nem tetszett, hogy az ETO az európai selejtezőkön túl sokáig ragaszkodott Tóth játékához, míg a Nürnberg esetében a két klub nem tudott megegyezni: az ETO 1.7 millió eurót kért Tóthért, a Miroslav Klose-vezette csapat ajánlata viszont megállt 1.5 milliónál. A Bild úgy tudja, a lengyel Górnik Zabrze és a török Konyaspor még az érdeklődők közé tartozik.
Csütörtökön a Kl-búcsú után szúrta ki a Csakfoci, hogy algériai sajtóhírek szerint az algériai Nadir Benbualit az egyiptomi Pyramids FC szerződtetné, és akár 3.5 millió eurót is fizetne érte. A nyári világbajnokságon gólt szerző Benbuali Tóthhoz hasonlóan a Riga elleni visszavágón nem lépett pályára.
Korábban arról is szóltak hírek, hogy Schön Szabolcsot többek között Angliába vinnék.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Leon Balogun (nigériai, Arisz Limassol – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Csinger Márk (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Modou Lamin Mass (gambiai, Almasi Football Academy – Nigéria), Modou Lamin Marong (gambiai, FC STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia, kölcsön után végleg), Umathum Ádám (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Kölcsönbe érkezők: Viktor Djukanovics (montenegrói, Hammarby IF – Svédország)
Kölcsönből visszatérők: Urblík Norbert (magyar-szlovák, FC STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Mamadou Barry (szenegáli, Union Saint-Gilloise – Belgium), Marc Giger (svájci-kameruni, Union Saint-Gilloise – Belgium), Rodrigo López (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Keylor Navas (Costa Rica-i, Pumas UNAM – Mexikó), Yaakobishvili Antal (Girona FC – Spanyolország)
Távozók: Ledio Beqja (albán, Egnatia – Albánia, legutóbb kölcsönben Dinamo City – Albánia), Deian Boldor (román, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Csinger Márk (Groningen – Hollandia), Farkas Balázs (BVSC-Zugló, kölcsön után végleg), Senna Miangué (belga, Aktobe – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (ukrán-magyar, Girona FC – Spanyolország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Csorba Noel (FC Ajka), Jovan Zivkovic (osztrák-szerb, FK Radnicski 1923 – Szerbia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nadir Benbuali (algériai, Pyramids FC – Egyiptom), Schön Szabolcs (Stoke City – Anglia; Lecce, Modena – Olaszország; Darmstadt – Németország), Tóth Rajmund (Bröndby – Dánia, 1. FC Nürnberg – Németország, Konyaspor – Törökország, Górnik Zabrze – Lengyelország)













