NB II: Véber György elmondja, hogyan suttyózott valójában

2012.09.25. 09:25
Vihart kavart a Mezőkövesd edzője, Véber György megnyilvánulása a labdarúgó NB II Keleti csoportjának vasárnapi, Mezőkövesd–Szeged 2011 (2–1) mérkőzése után. Véber a Nemzeti Sportban reagált a vádakra.

A szegedma.hu portál beszámolója szerint Véber György a következőket mondta a Csongrád megyei újságíróknak a mérkőzés után: „A szegedieknek nem nyilatkozok! Tóth Bálint meg a suttyói miatt, meg a csürhe szegedi szurkolók miatt, akiket idehoztatok...”szegedma.hu portál beszámolója szerint Véber György a következőket mondta a Csongrád megyei újságíróknak a mérkőzés után: „A szegedieknek nem nyilatkozok! Tóth Bálint meg a suttyói miatt, meg a csürhe szegedi szurkolók miatt, akiket idehoztatok...”

A szegedi vezetőség kedden összeül, és dönt a válaszlépésről – ezért Tóth Bálint szegedi vezetőedző sem kívánt nyilatkozni az ügyben –, Véber György azonban elmondta véleményét a Nemzeti Sportnak. Idézzük:

„Majd leestem a székről, amikor megláttam, hogy milyen történetet kerekítettek az egészből. Elmondom, mi is történt. A mérkőzés után a mezőkövesdi televíziónak nyilatkoztam, amikor egy másik stáb is odaállította a kameráját. Amikor elárulták, hogy szegediek, azt mondtam – és most szó szerint idézem magam –, »Ne engem kérdezzenek, kérdezzék inkább Tóth Bálint urat, vagy azokat a suttyó szurkolókat, akik a kispad mögül ócsároltak engem!« Tudom én, ez sem szép, de elviselhetetlen volt, amit a szitkozódóktól kaptam. Szegeden születtem, ott nőttem fel, edzői pályafutásom során még egyszer sem »meccseltem« a szülővárosom együttese ellen. Erre a harmincadik másodpercben már mást sem hallottam, mint hogy a k.rva anyám. Logisztikailag felettébb szerencsétlen megoldás, hogy a vendégszurkolók helye éppen a kispadunk mögött van, és remélem, a következő hazai meccsünkre megoldódik végre a helyzet.”

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23