NB II: az SZTK új légiósa erős tavaszi folytatást vár

Vágólapra másolva!
2013.02.04. 12:20
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklós új igazolása, a bosnyák Eldin Ducic szerint csapata erős lesz a tavaszi szezonban. A 19 éves játékos szerepelt a bosnyák U17-es és U18-as válogatottban is.

„Az Olimpic Szarajevóban játszottam eddig, csak ebben a klubban futballoztam pályafutásom során. Ez az együttes a bosnyák élvonalban szerepel. Innen kerültem be hazám U17-es és U18-as válogatottjába is. Előbbiben tíz, utóbbiban négy alkalommal jutottam szóhoz – mondta eddigi karrierjéről az SZTK hivatalos honlapjának Eldin Ducic. – Eddig minden meccs nagyon jól sikerült. Azt hiszem, ezek optimizmusra adnak okot, erősek leszünk a szezonban."Eldin Ducic. – Eddig minden meccs nagyon jól sikerült. Azt hiszem, ezek optimizmusra adnak okot, erősek leszünk a szezonban."

Ducic hozzátette: ha mindenki kihozza magából a maximumot, nem lehet gond a bennmaradással.

Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
11 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09
Ezek is érdekelhetik