NB II: nyolcan, zömében fiatalok távoznak Sopronból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.02. 17:31
A soproniak hivatalos honlapja számolt be arról, hogy a június 30-án lejárt szerződésű labdarúgók közül nyolc futballistáét sem újítja meg a klub vezetősége. A helyükre kiszemelt játékosokkal már elkezdték a tárgyalásokat.

Németh Zoltán vezetésével csütörtökön kezdi meg a felkészülést a Soproni VSE. Miután hétfőn hivatalossá vált, hogy a csapat a 2013–2014-es szezonban is az NB II-ben szerepel, felgyorsultak a tárgyalások a kiszemelt labdarúgókkal, mivel a szakvezető mindegyik csapatrészben szeretné megerősíteni a keretet. Ez azt is jelenti, hogy többektől megválik a klub.

Nyolc játékos már biztos, hogy nem Sopronban folytatja pályafutását az előző szezon együtteséből. A június 30-án lejárt szerződésű labdarúgók közül több fiatal távozik, így Balla Ádám, Laczkovich Donát, Madarász Ádám, Sásdi Bálint és Vadas Zalán, rajtuk kívül Mészáros Márk, Pintér Attila és Seper Ákos szerződését sem újította meg a klub.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
37 perce

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28