Sopron: újabb Honvéd-fiatal kölcsönvételéről egyeztetnek

Vágólapra másolva!
2014.07.24. 18:49
A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a labdarúgó NB II rajtjára készülő Soproni VSE Vernes Richárd kölcsönvételéről egyeztet a Budapest Honvéddal.

A soproniak egy évre szeretnék kölcsönvenni az élvonalbeli kispestiek középpályását, aki több ismerős arcot láthatna a Hűség városában, hiszen Erdélyi László után Csábi Mihályt is kölcsönadta már a Honvéd a Supka Attila szakmai igazgató irányításával készülő csapatnak.

A 22 éves Vernes Richárd az elmúlt négy szezonban 46 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon kilenc gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-GYSEV-NÉL
Érkezők: Csábi Mihály (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Erdélyi László (Bp. Honvéd – kölcsön után ismét kölcsönbe), Eszlátyi István (Lombard Pápa), Horváth Péter (MTK Budapest – kölcsönbe), Kovács Ádám (DVSC-Teva – kölcsönbe), Nagy Zoltán (ZTE), Pető Benjamin, Tóth Olivér, Keresztes Szilárd, Soós Áron, Mészáros Márk (mindannyian az ificsapatból)
Távozott/távozhat: Czár Richárd (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Faggyas Milán (Lombard Pápa), Gaál Bálint (Haladás), Németh László (Győri ETO – kölcsönből vissza), Heffler Norbert (Paksi FC – kölcsönből vissza), Katona Máté (Haladás), Dénes Zsolt (?), Balázs Richárd (Békéscsaba), Sifter Tamás (?), Deme Imre (?), Varga Gábor (Haladás), Szabó Zsolt (FC Ajka)
Kiszemeltek: Denisz Rebrik (ukrán, Ceglédi VSE), Skriba Máté (Haladás, legutóbb Ajka kölcsönben), Vernes Richárd (Bp. Honvéd)
Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik